Meg kell várni a székelyudvarhelyi tragédia okait vizsgáló nyomozás végét, de a felelősöknek meg kell fizetniük – így kommentálta Marcel Ciolacu kedden a hétfői esetet, amely során a Tamási Áron Gimnázium kollégiumának fala maga alá temetett négy diákot.
Meg kell fizetniük azoknak, akik felelősek a tragikus kimenetelű székelyudvarhelyi falomlásért – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfő este a Digi24-nek adott interjúban.
Legkevesebb 118 halálos áldozata van annak a földrengésnek, amely Kína északnyugati részén, Kanszu és Csinghaj tartomány határán történt hétfőn éjszaka – közölte kedden a kínai állami média a helyi hatóságok beszámolóira hivatkozva.
A bukaresti törvényszék csütörtökön elfogadta az ügyészek indítványát a crevediai LPG-állomás tulajdonosai előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbításáról. A döntés jogerős.
A hegyimentők megtalálták holtan a Bucsecs-hegységben eltűnt francia turistát.
A legfőbb ügyészség elrendelte csütörtökön a crevediai LPG-állomás tulajdonosainak ügyében folytatott nyomozás kiterjesztését.
Vonat ütött el egy nőt a Szeben megyei Mikeszásza településen csütörtök reggel. Az asszony belehalt sérüléseibe – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Őrizetbe vettek egy 24 éves fiatalembert, aki alkohol és kábítószer hatása alatt vezetve két halálos áldozattal járó balesetet okozott szombat este Szamosújvár Dés felőli kijáratánál.
Halálra gázolt egy rendőrautó szombat este egy 54 éves férfit – közölte a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
Egy férfi meghalt, egy 5 éves gyermek pedig súlyosan megsérült abban a közúti balesetben, amelyet egy ittas sofőr okozott szerda este a szatmárnémeti Decebal hídon – közölte a Szatmár megyei rendőrség.
Halálra gázolt a vonat egy nőt az erzsébetvárosi vasútállomás Medgyes felőli kijáratánál – közölte vasárnap este a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti törvényszék csütörtökön a crevediai LPG-állomás tulajdonosai előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbításáról döntött, elutasítva a gyanúsítottak fellebbezését.
Az idei év első nyolc hónapjában több mint ezer ember halt meg közúti balesetben Romániában. A súlyos balesetek fő oka a gyalogosok fegyelmezetlensége, a második leggyakoribb ok a gyorshajtás.
Négyen meghaltak és öt személy megsérült csütörtök hajnalban, miután felrobbant egy gázvezeték Călimăneşti térségében – tájékoztatott a Vrancea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Megtalálták szerda reggel annak a német turistának a holttestét, aki vasárnap egy csónakbaleset következtében eltűnt a Duna-deltában.
Az augusztus 19-én 2 Mai tengerparti településen történt tragédia a „politikai-közigazgatási” alapját jelenti a Román Rendőrség átfogó átszervezésének – jelentette ki hétfő esti sajtótájékoztatóján Cătălin Predoiu.
A Crevedián felrobbant volt LPG-állomás már közel három éve nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel – közölte vasárnap este az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM).
A Román Orvosi Kamara bejelentette, a Botoşani és Gorj megyei területi szervezete kivizsgálást indított mind a botoşani-i szülészeti kórházban elhunyt várandós nő, mind a Târgu Jiu-i kórházban sérvvel megműtött kilenc hónapos terhes asszony ügyében.