Több mint száz szálloda nyit meg május elsejére a Fekete-tenger romániai partszakaszán, jelenleg már javában zajlanak az előkészületek. Mivel idén épp akkorra esik az ortodox húsvét, erre is készülnek a szállásadók a Litoralulromanesc.ro szerint.
Lucian Bode belügyminiszter hétfőn újfent aláhúzta, hogy jelen pillanatban minden nyilvános térben kötelező a maszkviselés, de a hatóságok fontolgatják a fokozatos enyhítéseket. Mint mondta a lazítások fokozatosan történnek majd.
A nyári turistaszezon megnyitására készül lassan Bulgária is. A tengerparton a tervek szerint május elsején elrajtoló idényben a bolgárok oltással vagy negatív koronavírusteszttel rendelkező turistákat fogadnak majd.
A koronavírussal fertőzöttek alacsony száma és a korlátozásmentes téli nyaralás reménye sokak számára tűnik kecsegtető ajánlatnak.
A nyári turisztikai szezon idén szeptember végéig tart – vetíti előre legfrissebb elemzésében a Travelminit.ro szállásfoglaló oldal. A belföldön utazók már eddig is több mint 23 000 vendégéjszakát foglaltak le.
Drasztikusan csökkent a fiatalok által eszközölt foglalások száma a tengerparti üdülőtelepeken, amióta a vendéglők hatósági rendeletre kénytelenek bezárni teraszaikat este 11 órakor, viszont nőtt a foglalások száma a gyermekes családok körében az elmúlt héten.
Drámai mértékben megsínylette a koronavírus-világjárványt a romániai turizmus, bár sok helyen már kezd erőre kapni az idegenforgalom, a vendégek száma még messze elmarad az előző években regisztrált szinttől. Konstanca szembe megy a trendekkel.
A tengerparti üdülőtelepeken is kötelező lesz 18 és 24 óra között a védőmaszk használata a turisták által látogatott, zsúfolt szabadtéri helyeken, például a sétányokon – döntött csütörtökön a Konstanca megyei katasztrófavédelmi bizottság.
Kötelező maszkviselés kültéren is, a teraszokat 23 óra után be kell zárni, tilos a tánc, a napozókon szigorúbb lesz távolságtartás – többek között erről döntött az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság. Az új intézkedések nem mindenhol lesznek érvényesek.