Több mint 170 önkéntessel, köztük magyarországiakkal is segíti a Kolozsvári Magyar Napok szervezését a diákszövetség

Több mint 170 önkéntessel, köztük magyarországiakkal is segíti a Kolozsvári Magyar Napok szervezését a diákszövetség

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) is kiveszi a részét a Kolozsvári Magyar Napok szervezéséből, mint közölték, több mint 170 önkéntes és 10 önkéntes koordinátor dolgozik azért, hogy a közönség jól érezhesse magát.

2023. július 25., kedd

Magyar sportdiplomáciai siker: Svájcból Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség

Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség kongresszusa az elnökség döntését a svájci Lausanne-ban működő szervezet székházának Budapestre költözéséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a japán Fukuokában.

Magyar sportdiplomáciai siker: Svájcból Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség
2023. július 04., kedd

Időszerű az újítás és az alkotópedagógia – terítéken a jövő iskolájának témája a 31. Bolyai Nyári Akadémia szovátai szekcióján

A hagyományos oktatástól a kreatív, a modern, a digitális felé való elmozdulás témájára is összpontosít a hétfőn kezdődött 31. Bolyai Nyári Akadémia első szovátai szekciója – közölte Facebook-oldalán a Romániai magyar pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

Időszerű az újítás és az alkotópedagógia –  terítéken a jövő iskolájának témája a 31. Bolyai Nyári Akadémia szovátai szekcióján
2023. május 17., szerda

Oda a felvidéki magyar összefogás? Az egykori Most–Híd párt több vezető politikusa hátat fordít a Szövetségnek

Bejelentette az egykori Most–Híd párt több vezető politikusa, hogy az általuk alkotott platform kilép a többéves tárgyalási folyamat után 2021 őszén egységesült felvidéki magyar pártból, a Szövetségből – számoltak be felvidéki hírcsatornák.

Oda a felvidéki magyar összefogás? Az egykori Most–Híd párt több vezető politikusa hátat fordít a Szövetségnek
2023. április 29., szombat

Gazdag Erdélyt vizionál az évtized végére az RMDSZ újraválasztott elnöke

Az RMDSZ temesvári kongresszusa simán újraválaszotta a szövetség elnöki székébe a kihívó nélkül megméretkező Kelemen Hunort. A régi-új elnök az évtized végére egy teljesen másképp kinéző Erdélyt vizionál.

Gazdag Erdélyt vizionál az évtized végére az RMDSZ újraválasztott elnöke
2023. április 23., vasárnap

Fejlődés és szemléletmódváltás: kiegészült a magyar pedagógusszövetség újraválasztott vezetősége

Bizalmat szavazott a szervezet vezetőségének a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban tartott tisztújító küldöttgyűlése.

Fejlődés és szemléletmódváltás: kiegészült a magyar pedagógusszövetség újraválasztott vezetősége
2023. március 18., szombat

Az erdélyi magyar közösség „ébren tartását” tekinti az EMSZ feladatának az alakulat frissen megválasztott elnöke

Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt választotta elnökévé első, Székelykeresztúron megrendezett országos küldöttgyűlésén szombaton az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – jelentette be az EMNP és az MPP fúziója nyomán létrejött politikai alakulat.

Az erdélyi magyar közösség „ébren tartását” tekinti az EMSZ feladatának az alakulat frissen megválasztott elnöke
2023. március 10., péntek

Újrázna Kelemen Hunor az RMDSZ elnökeként, Háromszék már a támogatásáról biztosította

Továbbra is szeretne megmaradni az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségében Kelemen Hunor a szervezet áprilisi tisztújító kongresszusa után – ilyen értelmű bejelentést tett pénteken közösségi oldalán.

Újrázna Kelemen Hunor az RMDSZ elnökeként, Háromszék már a támogatásáról biztosította
2023. január 14., szombat

Az EMSZ az erdélyi magyar nemzeti oldal szétverésének szándékát látja Mezei elítélése mögött

Politikai közösségére mért súlyos csapásként tekint az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke, Mezei János elítélésére, melynek hátterében az erdélyi magyar nemzeti oldal szétverésének szándékát látja a párt.

Az EMSZ az erdélyi magyar nemzeti oldal szétverésének szándékát látja Mezei elítélése mögött
2022. december 06., kedd

A Kárpát-medence ezer településére, húszezer óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség

Húszezer külhoni óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség, ráirányítva a szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára.

A Kárpát-medence ezer településére, húszezer óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség
2022. szeptember 28., szerda

„A magyar jövőt választó” diákok kapták meg a Rákóczi Szövetség ösztöndíját Kisperegen és Pécskán

A magyarságot csak magyar nyelven lehet megőrizni, amihez magyar iskolákra van szükség – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára az Arad megyei Kisperegen és Pécskán szerdán. 

„A magyar jövőt választó” diákok kapták meg a Rákóczi Szövetség ösztöndíját Kisperegen és Pécskán
2022. augusztus 15., hétfő

Potápi Árpád János: élményként él bennünk a nemzeti összetartozás

A nemzeti összetartozást megerősítettük az elmúlt években, most már a legfontosabb jellemzője az, hogy élményként él bennünk.

Potápi Árpád János: élményként él bennünk a nemzeti összetartozás
2022. április 25., hétfő

Idén is segíti iskolatáskával a külhoni magyar családokat a Rákóczi Szövetség

A Rákóczi Szövetség tízezer iskolatáskával segíti azokat a Kárpát-medencei külhoni magyar családokat, amelyek magyar iskolába íratják gyermekeiket – közölte a szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Idén is segíti iskolatáskával a külhoni magyar családokat a Rákóczi Szövetség
2021. december 09., csütörtök

Húszezer külhoni óvodás karácsonyi ajándékáról gondoskodik a Rákóczi Szövetség

Húszezer külhoni óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség, a szülőket a magyar iskolaválasztásra bátorítva.

Húszezer külhoni óvodás karácsonyi ajándékáról gondoskodik a Rákóczi Szövetség
2021. október 19., kedd

Több mint kétezer Kárpát-medencei külhoni fiatal ünnepel Budapesten a Rákóczi Szövetség jóvoltából

Több mint kétezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista vesz részt a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén Budapesten október 21. és 23. között – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Több mint kétezer Kárpát-medencei külhoni fiatal ünnepel Budapesten a Rákóczi Szövetség jóvoltából
2021. szeptember 15., szerda

Diákutaztatási pályázatot hirdet az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan a Rákóczi Szövetség

A Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan diákutaztatási pályázatot hirdet magyarországi és külhoni középiskolai osztályközösségeknek – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Diákutaztatási pályázatot hirdet az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan a Rákóczi Szövetség
2021. augusztus 27., péntek

Idén több mint 2000 romániai magyar kisdiák részesül a Rákóczi Szövetség ösztöndíjában

A Rákóczi Szövetség szeptemberben több mint kilencezer külhoni magyar iskolakezdő kisdiákot köszönt ösztöndíjjal és iskolatáskával Kárpát-medencei hálózatán keresztül.

Idén több mint 2000 romániai magyar kisdiák részesül a Rákóczi Szövetség ösztöndíjában
2021. augusztus 21., szombat

Több mint négyszáz magyarul tanuló erdélyi diák táborozik holnaptól Sátoraljaújhelyen

A Rákóczi Szövetség idei utolsó nagy nyári tábora kezdődik vasárnap Sátoraljaújhelyen – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Több mint négyszáz magyarul tanuló erdélyi diák táborozik holnaptól Sátoraljaújhelyen