Az állattenyésztés leépítésének brüsszeli tervéről is szó esett a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán

Az állattenyésztés leépítésének brüsszeli tervéről is szó esett a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán

Szovátán tartotta ötödik találkozóját a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma. A csütörtöki tendezvényre Erdély minden részéből meghívták a magyar gazdaszervezetek képviselőit. Becze Istvánnal, a fórum főszervezőjével beszélgettünk.

2024. március 21., csütörtök

A székelyföldi gazdák összefogását dicsérte Szovátán Nagy István agrárminiszter

Kihívásokkal teli időszakot élünk, azonban jó hír, hogy nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Szovátán, az 5. Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

A székelyföldi gazdák összefogását dicsérte Szovátán Nagy István agrárminiszter
2023. december 09., szombat

Idén már karácsony előtt megnyithat az elmúlt szezonban alig használt szovátai sípálya

Miközben az elmúlt idényben csupán februárban nyitott meg, és körülbelül egyetlen hónapig állt a téli sportok szerelmeseinek rendelkezésére a szovátai sípálya, idén már a téli ünnepek előtt használatba adhatják az üdülőváros létesítményét.

Idén már karácsony előtt megnyithat az elmúlt szezonban alig használt szovátai sípálya
2023. július 04., kedd

Időszerű az újítás és az alkotópedagógia – terítéken a jövő iskolájának témája a 31. Bolyai Nyári Akadémia szovátai szekcióján

A hagyományos oktatástól a kreatív, a modern, a digitális felé való elmozdulás témájára is összpontosít a hétfőn kezdődött 31. Bolyai Nyári Akadémia első szovátai szekciója – közölte Facebook-oldalán a Romániai magyar pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

Időszerű az újítás és az alkotópedagógia –  terítéken a jövő iskolájának témája a 31. Bolyai Nyári Akadémia szovátai szekcióján
2023. június 22., csütörtök

Megnyitja kapuit pénteken a szovátai Medve-tó strandja, drágultak a belépőjegyek

Megnyitja kapuit pénteken a szovátai Medve-tó strandja, a belépőjegyek drágultak a tavalyi árakhoz képest.

Megnyitja kapuit pénteken a szovátai Medve-tó strandja, drágultak a belépőjegyek
2023. április 11., kedd

Emberre támadt a medve Szovátán, egy esztena közelében

Emberre támadt a medve kedden Szovátán – tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberre támadt a medve Szovátán, egy esztena közelében
2023. január 09., hétfő

Nepáli, Srí Lanka-i pincéreket, szakácsokat alkalmaznak már Szovátán is

Huszonöt ázsiai vendégmunkást alkalmaz személyzethiánnyal küzdő szovátai szállodáiba az Ensana Health Spa Hotels - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Fülöp-Nagy Róbert, a szállodalánc műveleti igazgatója.

Nepáli, Srí Lanka-i pincéreket, szakácsokat alkalmaznak már Szovátán is
2022. december 25., vasárnap

Méhviaszból készült karácsonyi ajándék: a tudatos vásárlókban bízik a biomézet termelő szovátai család

Karácsony táján kelendő ajándéknak számítanak a méhészeti termékek. A méh­viaszból készült gyertyák és különböző szobrocskák régi idők hangulatát idézik, amikor a méhviasz volt a gyertyaöntés alapanyaga.

Méhviaszból készült karácsonyi ajándék: a tudatos vásárlókban bízik a biomézet termelő szovátai család
2022. november 18., péntek

Csúcsra járatták a fürdőturizmust Szovátán – Máris nyögik az elszabadult energiaárakat a nagy szállodák

RIPORT – Négycsillagos szállodák, új panziók és eredeti szépségükben felújított monarchiabeli villák uralják a szovátai fürdőtelep arculatát, amely sok más hazai üdülőteleptől eltérően él és virul.

Csúcsra járatták a fürdőturizmust Szovátán – Máris nyögik az elszabadult energiaárakat a nagy szállodák
2022. június 11., szombat

Gondot okozhat az előjegyzés hiánya: államtitkári dorgálást eredményezett egy szovátai páciens panasztétele

Nyilvános államtitkári dorgáláshoz vezetett a szovátai kórházban orvos és páciens között kialakult rövid szóváltás. 

Gondot okozhat az előjegyzés hiánya: államtitkári dorgálást eredményezett egy szovátai páciens panasztétele
2022. május 27., péntek

Borsos árak a sós vizű szovátai tavakon: az energiaárak miatt drágítottak

Az energiaárak és a munkaerőköltségek növekedése miatt emelik a belépőjegyek árát a szovátai Medve-tónál és a Mogyorósi-tónál – jelentette be pénteken a tavakat üzemeltető Balneoclimaterica Rt. illetékese.

Borsos árak a sós vizű szovátai tavakon: az energiaárak miatt drágítottak
2021. november 16., kedd

Kétbocsos anyamedvét fogtak be és szállítottak el Szovátáról

Kétbocsos anyamedvét sikerült befognia és elszállítania vasárnap este a medveelhárító vészhelyzeti bizottságnak Szovátáról.

Kétbocsos anyamedvét fogtak be és szállítottak el Szovátáról
2021. július 24., szombat

Visszatért a múlt század eleji hangulat Szovátán, gazdag programkínálat várja az érdeklődőket

A múlt századi békebeli időkre emlékeztető gazdag és színes kulturális program várja a nyári szabadságukat Szovátán töltő turistákat. A Petőfi-parkban felállított színpadon szinte minden este más-más előadó szórakoztatja a promenádon tartózkodó vendégeket.

Visszatért a múlt század eleji hangulat Szovátán, gazdag programkínálat várja az érdeklődőket
2020. augusztus 31., hétfő

Koronahatás: a bizonytalan kezdés után szeptember végéig tart a nyári turisztikai idény

A nyári turisztikai szezon idén szeptember végéig tart – vetíti előre legfrissebb elemzésében a Travelminit.ro szállásfoglaló oldal. A belföldön utazók már eddig is több mint 23 000 vendégéjszakát foglaltak le. 

Koronahatás: a bizonytalan kezdés után szeptember végéig tart a nyári turisztikai idény
2020. július 18., szombat

Riadót fújt a szovátai gőzös: a megmaradt sínpárok felszámolásától tartanak a Maros megyei kisvasút működtetői

Jelentős aggodalmat váltott ki a nyárádmenti és mezőségi megmaradt kisvasútszakaszok karbantartói és üzemeltetői körében a Maros megyei önkormányzat eltökélt szándéka, miszerint a töltésen a sínek eltávolítását követően kerékpárutat alakítanak ki. A törvénykezdeményező és a megyei tanács c&a

Riadót fújt a szovátai gőzös: a megmaradt sínpárok felszámolásától tartanak a Maros megyei kisvasút működtetői
2020. április 09., csütörtök

„Természetes szendvics” a szovátai Medve-tó egy új kutatás szerint

„Természetes szendvicsként” írja le egy román–brit kutatócsoport új kutatása a szovátai Medve-tavat. A kutatásról az Environmental Microbiology folyóiratban közölt cikket a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közleménye foglalta össze.

„Természetes szendvics” a szovátai Medve-tó egy új kutatás szerint
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM