Ha nem sikerül megakadályozni, hogy a drogok bejussanak az iskolákba, akkor nagy baj van, el kell távolítani a drogdílereket a tanintézetek közeléből, ahogy azt a gyorséttermekkel tettük – nyilatkozta az oktatási miniszter.
Megerősítette Románia hosszú futamidejű külső államadósság-kötelezettségeinek kilátásait a Fitch Ratings, az ország továbbra is a legalsó, befektetésre ajánlott „BBB-” kategóriában marad, negatív kilátással.
A Szatmár megyei Lázári és Mikola község között fekvő román–magyar–ukrán hármashatár környékén vettük számba, hogyan fest az országhatár, illetve milyen a Románia és Magyarország közötti schengeni határsáv.
Szankciókkal sújtanák azokat az iskolaigazgatókat, akiknek az iskolájában nem tartják be a mobilhasználatra vonatkozó szabályokat – jelentette ki Daniel David.
Több mint 26 ezer magyarul tanuló diák fog továbbra is ingyenebédet kapni – közölte pénteken az RMDSZ.
Oroszország nem kérte a NATO-csapatok kivonását Kelet-Európából az Egyesült Államokkal folytatott rijádi tárgyalásokon – közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, akit a TASZSZ idézett.
Nem tetszik a hárompárti bukaresti kormánykoalíció elnökjelöltjének, Crin Antonescunak, hogy J. D. Vance amerikai alelnök ismét bírálta Romániát, amiért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztást.
Az ország légterébe behatoló drónok lelövését lehetővé tevő és a katonai missziók békeidőben történő bevetéséről szóló törvény parlamenti elfogadása tömeges félretájékoztatási kampányt gerjesztett Romániában a TikTok-on és a Facebookon.
Több európai uniós ország, különösen Románia területi követeléseket támaszt Ukrajnával szemben – állította kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Az ukrajnai helyzettel és az európai biztonsággal kapcsolatos újabb tanácskozást tartanak szerdán Párizsban – számolt be kedden a Reuters, amely szerint ezen a megbeszélésen Románia is képviseltetni fogja magát.
Határozottan cáfolta Cristian Diaconescu elnöki tanácsadó hétfő este a nyilvánosságban megjelent információkat, amelyek szerint Románia meghívást kapott ugyan az Emmanuel Macron elnök által szervezett, Ukrajna támogatásáról szóló párizsi találkozóra.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 3,5 százalékról 3,8 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
Pilóta nélküli légi járművek újabb támadássorozatot hajtottak végre vasárnap este ukrajnai polgári célpontok és kikötői infrastruktúra ellen, az ukrán-román határ közelében, Renyi település térségében.
Románia továbbra is az Egyesült Államok megbízható szövetségese, a „közös sorsban osztozó” európai államok egyike, és Európa, köztük Románia részvételét szorgalmazza az ukrajnai béketárgyalásokon.
Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.
Personally, I think it is right that the head of state has made up his mind and is stepping down from the presidency. There is just one problem: this gesture has come too little too late from Klaus Iohannis.
Románia célja az, hogy továbbra is az Egyesült Államok szoros NATO-szövetségese legyen, és az országban maradjanak az ott állomásozó amerikai katonák – erről tárgyalt Emil Hurezeanu román külügyminiszter Keith Kelloggal.
Az OMV Petrom azt tervezi, hogy a Fekete-tengerből kitermelt gáz egy részét Romániában fogja felhasználni, de a magyarországi keresletre is számítanak – derült ki a cég illetékeseinek beszámolójából.