Az Európai Unió azt tanácsolta a légitársaságoknak, hogy az Izrael és a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet között rendszeressé vált légicsapások és rakétatámadások miatt október végéig kerüljék el az izraeli és libanoni légteret.
Ha késne a repülő, vagy egyenesen törölnék a járatot, jó tudni, hogy milyen lehetőségek léteznek jogorvoslatra anélkül, hogy egy behajtónak tetemes összeget kellene lepengetni. Ebben nyújt segítséget a fogyasztóvédelem friss útmutatója.
Az idei első félévben 5 százalékkal több utas fordult meg a romániai repülőtereken, mint a tavalyi első hat hónapban, és 7 százalékuk belföldi járatokon utazott – közölte kedden a Romániai Repülőterek Szövetségének (AAR) elnöke.
Amióta a fapados légitársaságok térhódítása nyomán polgárok széles köre számára elérhetővé vált a repülés, az utazni vágyók akár hónapokig is lesik, hogyan tudják a legolcsóbban beszerezni a repülőjegyet az áhított célpont felé. Kisokos utazni vágyóknak.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
Alex Tăgurean kolozsvári pilóta elmagyarázta egy videóban, hogy miért késnek a nyári hónapokban többet a repülőgépek.
Mivel továbbra sem sikerült lezárnia új repülőgépe bejegyzését, kénytelen tovább halasztani brassói és nagyszebeni járatainak elindítását a Fly Lili.
Külön e-mail címet hozott létre a TAROM légitársaság a hétfői járattörlések miatt esedékes kártérítések igénylésére.
Káoszt eredményezett a bukaresti Henri Coandă (Otopeni) repülőtéren, hogy több onnan induló vagy oda érkező járatát is törölte – a Tarom román állami légitársaság amúgy csak három járatának a törlését jelentette be hivatalosan.
A Fly Lili légitársaság felfüggesztette a jegyárusítást Nagyszebenben és késlelteti brassói járatainak elindítását.
Kedden elindította Brassó–Budapest járatát a Wizz Air légitársaság, a heti három alkalommal közlekedő járat a Székelyfölddel is összekapcsolja a magyar fővárost.
Pénteken reggel – húsz év kihagyás után – felszállt a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtérről az első olyan kereskedelmi utasszállító repülőgép, mely közvetlenül repül New Yorkba, az Amerikai Egyesült Államokba.
A Versenytanács elnöke szerint a Wizzair és Ryanair repülőjegyárainak a koronavírus-járvány utáni jelentős emelkedése összefüggésben áll azzal, hogy a hazai piac másik két szereplője közül az egyik csődbe ment, a másik csökkentette járatai számát.
A Fly Lili légitársaság kedden hivatalosan is bejelentette a Nagyszebeni Nemzetközi Repülőtérről induló, júliustól érvényes új járatait: Róma, Milánó, Barcelona, Stuttgart és Nürnberg válik hamarosan elérhetővé az erdélyi légikikötőből.
Új bel- és külföldi repülőjáratokat jelentett be az AnimaWings, mely immár száz százalékban román tulajdonban van.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.