Az Országgyűlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
A nemzeti összetartozás tudatát erősítették az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és háttérintézményei által szervezett kulturális programok a csíksomlyói búcsú ideje alatt Erdélyben –mondta el Kásler Mikós pénteken Budapesten.
Az idei évhez hasonlóan jövőre is kiemelt támogatásra számíthat a nemzetpolitikai terület az Orbán Viktor vezette kormány által a budapesti Országgyűlés elé kedden beterjesztett költségvetési javaslat szerint.
A román kormányőrség (SPP) illetékeseinek határozott felszólítása nyomán kellett letakarni Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján a magyar feliratot – értesült a Krónika a szervezőktől. Nem ez volt az egyetlen érthetetlen beavatkozás a hatóságok részéről.
Magyarország a következő tíz évben biztosan megmarad a keresztény kultúrkörben, és biztonságos életet tud kínálni azoknak a fiataloknak, akik megmaradnak magyarságukban – jelentette ki Orbán Viktor a Sapientia–EMTE Kolozsvári Karán tartott előadásában.
A június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából utazási lehetőséget hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség. A jelentkezéseket május 14-ig várják.
Idén több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásain – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Bonyhádon.
Újságírók ismertségével, televíziós „arcokkal” próbálják ellensúlyozni kopottságukat, a szavazók előtti hitelvesztésüket a romániai pártok. A médiaszakértő szerint a politikából a sajtóba visszatérő egykori zsurnaliszták általában vezető pozíciókban landolnak.
Gabriel Leş védelmi miniszter megerősítette, hogy Oroszország fenyegetőzései ellenére fel sem merül a Deveselun levő rakétaelhárító rendszer felszámolása.
Növekvő nyomás érezhető a nemzetközi biztonság szintjén – hívta fel a figyelmet az 55. müncheni biztonságpolitikai konferencián Klaus Johannis.
Klaus Johannis államfő bizonyult egy friss felmérés szerint a legnépszerűbb politikusnak Romániában, több mint 15 százalékponttal megelőzve azokat a kihívókat, akikkel meg kell mérkőznie az idei elnökválasztáson.
Európai szinten hadat üzentek az álhíreknek, és átláthatóbbá tennék a politikai hirdetéseket. Barabás T. János szerint térségünkben a belpolitika lett a nemzetközi információs hadviselés fő tárgya.
Hatékony és sikeres volt a 2018 – a külhoni magyar családok éve program – értékelt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten.
Románia 2018-ban ünnepelte az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulóját, de a „nagy egyesülésként” emlegetett esemény centenáriumát nem a nemzeti egység, hanem a kormányoldal és ellenzék közti éles politikai megosztottság jellemezte.
Barabás T. János Románia-szakértő szerint titkosszolgálati eszközökkel gyűjtötték a Liviu Dragnea PSD-elnökhöz kötődő Teleormanleaks-botrányt kirobbantó adatokat. Az elemző lapunknak elmondta, Klaus Johannis államfő tábora azzal a céllal támadja a balliberális kormányt, hogy lehetőleg még idén, az Európai Unió elnökségének &
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november elsejétől a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Zsigmond Barna Pált – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.
A magyar kormány erdélyi kiemelt, nemzeti jelentőségű programok és beruházások finanszírozására idén 1,3 milliárd, jövőre 1,5 milliárd forintot biztosít – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg csütörtökön.
Második tanévét nyitotta meg pénteken Kolozsváron a közéletben aktív erdélyi magyar fiataloknak szánt Erdélyi Politikai Iskola.