Véget vet politikai pályafutásának Traian Băsescu volt államfő: a jelenlegi európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy nem indul újabb mandátumért az idei EP-választáson.
Hárommilliárd forint keretösszeggel hirdet meg három pályázati felhívást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága hétfőn.
A Spanyolországban élő románok kettős állampolgárságáról egyeztetett Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Rómában Pedro Sanchez spanyol miniszterelnökkel.
Az USR negyedszer is benyújtotta azt a törvénytervezetet, amely előírná, hogy a CNSAS hozza létre és tegye nyilvánossá a volt titkosszolgálat azon alkalmazottainak és rokonainak jegyzékét, akik politikai tisztséget látnak el.
Meghalt két román állampolgár, aki a múlt csütörtökön egy, a spanyolországi Valenciában leégett épületben tartózkodott – közölte a román külügyminisztérium.
Meghaladta a 60 százalékot a magyar állampolgársággal rendelkező felnőtt korú romániai magyarok aránya – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tiltakoztak csütörtökön forgalomakadályozó demonstrációkkal négy visegrádi ország, valamint Lettország és Litvánia gazdaszervezetei.
Ettől az évtől kettős állampolgárságot kaphatnak a Spanyolországban élő román állampolgárok – jelentette ki Nicolae Ciucă, a bukaresti szenátus elnöke a spanyol hivatali kollégájával, Pedro Rollan Ojedával folytatott megbeszélést követően.
A Román Haza Védelmezői lesz a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kampányszlogenje az európai parlamenti választások előtt – jelentette be szombaton a Krassó-Szörény megyei látogatásán George Simion pártelnök.
Az elmúlt négy év munkájáról, az idei városi költségvetésről, illetve tervekről beszélt keddi sajtótájékoztatóján Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere.
A magyar önazonosságot az anyanyelv továbbadásával lehet csak megőrizni, de az is rendkívül fontos, hogy a közösségi képviselet is mindenkor biztosított legyen – hangoztatta Szili Katalin vasárnap Egriben.
Négyről 5 évre módosítaná az önkormányzati vezetők mandátumát az RMDSZ, amely szerdán iktatta a bukarestben erre vonatkozó törvénytervezetét.
Újabb polgármesteri mandátumot vállalna Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es színekben megválasztott elöljárója – közölte hétfőn a politikus egy sajtótájékoztatón.
2024 az együttműködő nemzet éve – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Budapesten.
Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese, Emil Boc kolozsvári polgármester és Victor Ponta volt szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök élvezi a legnagyobb bizalmat a romániai polgárok részéről – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A pénteken hatósági felügyelet alá helyezett Cosmin Andrei botoşani-i polgármestert annak a nőnek a férje jelentette fel az ügyészségen, akinek az elöljáró átadta a városházi állás betöltésére 2021-ben kiírt versenyvizsga tételeit
Korrupció gyanúja miatt pénteken reggel kihallgatásra előállította, majd hatósági felügyelet alá helyezte Botoșani polgármesterét, Cosmin Andreit az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfő este a köztelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy „professzionalizálni” kell a kórházak vezetését, és közölte, hogy bővíteni fogják a kórházmenedzserek képzését.