A magyar állam támogatásával épült óvodát és napközit avattak pénteken a Fehér megyei Magyarpéterfalván.
Lendületesen zajlik a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) gondozásában a Bákó megyei, csángóföldi magyar oktatási hálózat fejlesztése – állapította meg Szili Katalin kétnapos csángóföldi látogatása tapasztalatait összegezve.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével avatták fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyvárad-Velencén megépült óvodáját kedden Nagyváradon.
Miután a román nemzetiségű édesapa korábban peres úton harcolta ki, hogy magyar édesanyától született gyereke román tannyelvű óvodába járjon, a szétvált szülők most azért pereskednek, hogy milyen tannyelvű iskolába menjen a kisfiú.
Négy gyereket megölt szerdán egy baltával felfegyverkezett férfi a Brazília déli részén található Blumenau város egyik óvodájában, négy továbbit pedig megsebesített – közölte Santa Catarina szövetségi állam helyi kormánya, a helyi rendőrség és egy kórház.
Romániában a legalacsonyabb az óvodai oktatásban való részvételi arány a 4 éves és a tankötelezettségi kor közötti gyermekek körében európai uniós összevetésben – derül ki a tanügyminisztérium által nemrég közzétett jelentésből.
Nem maradnak torzók az elkezdett beruházások, a magyar kormány mindegyiket be fogja fejezni Kárpát-medence-szerte – jelentette ki hétfőn Székelyudvarhelyen Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.
A földrengés kockázatának vállalásáról próbált meg aláíratni a szülőkkel nyilatkozatot egy óvoda vezetősége Târgu Jiu városában. A dokumentumot utólag visszavonta a kisdedóvó vezetősége.
Külhoni óvodák adventi és karácsonyi ünnepi foglalkozásait támogatja a Rákóczi Szövetség.
Harminc gyermeknél diagnosztizáltak vírusos enterkolitiszt, azaz gyomor- és bélgyulladást a Szatmár megyei Aranyosmeggyes község óvodáiban, amelyekben ideiglenesen fel is függesztették a tevékenységet – közölte a Szatmár megyei tanfelügyelőség.
Sürgősségi rendeletet készül elfogadni pénteki ülésén a kormány arról, hogy az olyan településeken, ahol nincs elegendő bölcsőde és óvoda, lehetőség legyen úgynevezett kiegészítő jellegű korai oktatási létesítmények létrehozására.
Nyílt levében hívja találkozóra az érintett feleket a bánffyhunyadi magyar bölcsőde ügyében a Román–Magyar Fórum.
A nagykárolyi 1-es számú napközi óvoda huszonhat óvodása került kórházba csütörtök reggel hányás, hasmenés miatt.
Románia 124 új, korszerű és környezetbarát bölcsődét épít az uniós helyreállítási alapból, így 7450 új bölcsődei helyet hoznak létre – közölte szerdán hírlevelében az RMDSZ.
Nagy reményekkel vágtak neki az új tanévnek hétfőn a Kolozs megyei Györgyfalván, ahol már az első becsengetés előtt oktatási sikert könyvelt el a magyar többségű közösség: beindult a harmadik óvodai csoport is.
Újonnan épült, napköziotthonnal ellátott óvodát avattak fel szombaton a Szilágy megyei Krasznán, a létesítményben mintegy kétszáz gyermek kezdi az új tanévet szeptember 5-én.
Tiltakozik a bánffyhunyadi tanács óvodaügyben született döntése ellen az EMNP Kolozs megyei szervezete, amely szerint a román pártok hozzáállása etnikai feszültséget szítva teszi kilátástalanná több tucat magyar család számára a tanév megkezdését.
Bánffyhunyad bölcs vezetői úgy döntöttek, „megóvják” a város gyermekeit az ártatlan kicsik számára még ismeretlen, de vérszomjasan rájuk leselkedő szörnyszülöttől, a felnőttek által most szegregációnak elkeresztelt csúf, gonosz valamitől.