Tiltásból születő szabadság?

Tiltásból születő szabadság?

Ha minden úgy alakul, ahogy a kormányoldal – vagyis annak mindenható ura, Liviu Dragnea PSD-elnök – tervezi, még az is megtörténhet, hogy az azonos nemű párok többet nyernek a réven a család meghatározásáról szóló alkotmánymódosító népszavazás után, mint amennyit a vámon elveszítenek.

2018. október 05., péntek

Igenek és nemek harca: hétvégén kétnapos népszavazás a család meghatározásáról

A család fogalmának pontosításáról szóló alkotmánymódosító népszavazásra várják a romániai választópolgárokat október 6-án és 7-én, azaz szombaton és vasárnap. A referendum valódi célja ugyanakkor az, hogy az alaptörvény tiltsa az azonos neműek közötti házasságot.

Igenek és nemek harca: hétvégén kétnapos népszavazás a család meghatározásáról
2018. október 04., csütörtök

Népszavazás: hívei lelkiismeretére bízza a döntést, ám a kezdeményezést nem tartja támogathatónak a német evangélikus egyház

A hét végi romániai népszavazáson való részvétel elleni érveket hangsúlyozták egy állásfoglalásban a romániai német evangélikus egyház vezetői.

Népszavazás: hívei lelkiismeretére bízza a döntést, ám a kezdeményezést nem tartja támogathatónak a német evangélikus egyház
2018. október 03., szerda

Terebélyesedik a magyar összefogás a keresztény családért a hétvégi népszavazás előtt

A hétvégi referendumon való részvételre és igennel szavazásra buzdított szerdán Nagyváradon Böcskei László római katolikus és Csűry István református püspök, Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár és Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Terebélyesedik a magyar összefogás a keresztény családért a hétvégi népszavazás előtt
2018. október 02., kedd

Elítélik a gyűlöletkeltést – Az EMNP igennel való, az RMDSZ lelkiismeret szerinti voksra biztat a családról szóló népszavazáson

Nemet mond a gyűlöletkeltésre és az uszításra az EMNP és az RMDSZ. Míg néppárt arra biztatja a romániai magyarságot, mondjon igent arra, hogy a család alapját egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasság jelenti, addig a szövetség is részvételre buzdít, ám a választóp

Elítélik a gyűlöletkeltést – Az EMNP igennel való, az RMDSZ lelkiismeret szerinti voksra biztat a családról szóló népszavazáson
2018. október 02., kedd

Népszavazás: közel 19 millió szavazópolgárt várnak az urnák elé

Az ország területén 18.662, míg külföldön 377 szavazókörzetet alakítanak ki a család alkotmányos meghatározásának módosítására kiírt október 6-i és 7-i népszavazásra. A referendumra 18.951.721 szavazati joggal rendelkező állampolgárt várnak.

Népszavazás: közel 19 millió szavazópolgárt várnak az urnák elé
2018. szeptember 30., vasárnap

Referendum igenek és bojkott között – A család meghatározásáról szóló népszavazáson való részvételre buzdítanak az ortodoxok

Az igennel való szavazásra buzdít a román ortodox egyház a család meghatározásáról október első hétvégéjén rendezendő népszavazás kapcsán. A referendum ellenzői – köztük az erdélyi magyar LMBTQ+ közösség – bojkottra szólítanak.

Referendum igenek és bojkott között – A család meghatározásáról szóló népszavazáson való részvételre buzdítanak az ortodoxok
2018. szeptember 24., hétfő

Felfüggesztetné a tanítást a népszavazást megelőző pénteken a Bihar megyei prefektus

A Bihar megyei prefektus szerint fel kellene függeszteni az oktatást az iskolákban az október 6-ára és 7-ére tervezett népszavazást megelőző pénteken, hogy legyen idő a szavazókörzetek berendezésére.

Felfüggesztetné a tanítást a népszavazást megelőző pénteken a Bihar megyei prefektus
2018. szeptember 21., péntek

Népszavazás – Az RMDSZ részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra buzdít

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra buzdítja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a család alkotmányos meghatározásának a módosításáról október 6-7-én tartandó  népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint.

Népszavazás – Az RMDSZ részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra buzdít
2018. szeptember 20., csütörtök

Az alkotmánymódosítás megszavazására buzdítanak a katolikus püspökök

A férfi és nő házasságán alapuló család meghatározását rögzítő alkotmánymódosítás megszavazására buzdítottak csütörtöki állásfoglalásukban a romániai római katolikus és görögkatolikus püspökök.

Az alkotmánymódosítás megszavazására buzdítanak a katolikus püspökök
2018. szeptember 20., csütörtök

Népszavazás: a kezdeményezők tiltakoznak a pártpolitikai beskatulyázás ellen

A család alkotmányos meghatározásának módosításáról kiírt romániai népszavazás politikai kisajátítása és beskatulyázása ellen tiltakozik az alkotmánymódosítást kezdeményező Koalíció a családért nevű, egyházi hátterű ernyőszervezet.

Népszavazás: a kezdeményezők tiltakoznak a pártpolitikai beskatulyázás ellen
2018. szeptember 18., kedd

Kétnapos referendum: október 6-án és 7-én kerül sor a család fogalmát meghatározó népszavazásra

Október 6-án és 7-én kerül sor a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazásra; a referendum megszervezésével kapcsolatos jogszabályokat keddi rendkívüli ülésén fogadja el a kabinet – jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök.

Kétnapos referendum: október 6-án és 7-én kerül sor a család fogalmát meghatározó népszavazásra
2018. szeptember 18., kedd

Több nemzetközi emberjogi szervezet megkérdőjelezi a család meghatározását célzó referendum alkotmányosságát

A nemzetközi emberi jogok megsértéséhez és a homofóbia felerősödéséhez vezethet az a népszavazás, amelyet Romániában terveznek megszervezni a család alkotmányos meghatározásának módosítása céljából – közölte az Amnesty International emberjogvédelmi szervezet.

Több nemzetközi emberjogi szervezet megkérdőjelezi a család meghatározását célzó referendum alkotmányosságát
2018. szeptember 17., hétfő

Zöld jelzést adott az alkotmánybíróság a család fogalmáról tartandó referendumnak

A bukaresti alkotmánybíróság hétfőn úgy döntött, nem ütközik alaptörvénybe a jogszabály, amely lehetővé teszi a család alkotmányos meghatározásának módosítását, ennek értelmében a család egy férfi és egy nő szabad elhatározásból kötött házásságán alapul.

Zöld jelzést adott az alkotmánybíróság a család fogalmáról tartandó referendumnak
2018. szeptember 11., kedd

„Egy férfi és egy nő”: október 7-én népszavazást rendeznek Romániában a házasság fogalmáról

A bukaresti szenátus is nagy többséggel megszavazta kedden azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot.

„Egy férfi és egy nő”: október 7-én népszavazást rendeznek Romániában a házasság fogalmáról
2018. május 28., hétfő

Érdeklődés hiányában érvénytelen lett a szászsebesi népszavazás

Érvénytelenül zárult a Fehér megyei Szászsebesen vasárnap tartott helyi népszavazás, mivel a részvétel nem érte el a törvény által előírt 30 százalékot.

Érdeklődés hiányában érvénytelen lett a szászsebesi népszavazás
2018. május 03., csütörtök

Iordache: június 10-ére tűzhetik ki a népszavazást a család fogalmáról

Június 10-ére írhatják ki a család fogalma alkotmányos meghatározásának módosítását célzó, az azonos neműek házasságát ellehetetlenítő népszavazást – jelentette be csütörtökön Florin Iordache.

Iordache: június 10-ére tűzhetik ki a népszavazást a család fogalmáról
2018. március 26., hétfő

Májusi időpontra írhatják ki a népszavazást a család fogalmának meghatározásáról

Májusban tarthatják meg a család fogalmának meghatározásáról szóló népszavazást – jelentette be hétfőn Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes. Közölte, a számítások szerint a legvalószínűbb az, hogy a referendum két hónap múlva esedékes.

Májusi időpontra írhatják ki a népszavazást a család fogalmának meghatározásáról