Szinte nulláról kell felfejleszteni az idegenforgalmat az országos jelentőségű turisztikai övezetté nyilvánított Nagybányán

Szinte nulláról kell felfejleszteni az idegenforgalmat az országos jelentőségű turisztikai övezetté nyilvánított Nagybányán

A turizmus fellendülését, a turisztikai szolgáltatások fejlődését remélik az országos jelentőségű turisztikai övezet minősítéstől Nagybányán – nyilatkozta Pintér Zsolt önkormányzati képviselő hétfőn az MTI-nek.

2024. február 13., kedd

„Felvitte az Isten a dolgát” egyes erdélyi reptereknek, mások idén fordítanák meg az utasszámzuhanást

Négy erdélyi reptér utasszám-növekedést jegyzett 2023-ban a korábbi évhez képest, négy légikikötőben pedig kevesebben fordultak meg tavaly. Ezzel együtt szinte mindenhol fejlesztések zajlanak, amelyektől nagyobb forgalmat várnak.

„Felvitte az Isten a dolgát” egyes erdélyi reptereknek, mások idén fordítanák meg az utasszámzuhanást
2024. február 05., hétfő

Gyöngéden büntess: kollégiumi viszonyokat teremtenek a raboknak az új és egyedi erdélyi börtönben

Románia legmodernebb büntetés-végrehajtási intézete épül Nagybányán, ahol európai standardoknak megfelelő, azokon belül is rendkívül „szabadon” elgondolt, a visszailleszkedést segítő börtön létesül a régi mellett, norvég módszer alapján.

Gyöngéden büntess: kollégiumi viszonyokat teremtenek a raboknak az új és egyedi erdélyi börtönben
2024. január 05., péntek

Rabtársaihoz képest szinte luxuskörülményeket ígérnek a börtönben Cătălin Cherecheșnek a román hatóságok

A jogerős szabadságvesztés elől Németországba szökött volt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheș szinte luxuskörülmények között töltheti majd börtönbüntetését, ha kiadják Romániának – tudatták a román hatóságok.

Rabtársaihoz képest szinte luxuskörülményeket ígérnek a börtönben Cătălin Cherecheșnek a román hatóságok
2023. december 19., kedd

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Cătălin Cherecheş anyósa és apósa ellen

Vesztegetés és vesztegetésben való bűnrészesség vádjával állítja bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség Cătălin Cherecheş apósát és anyósát.

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Cătălin Cherecheş anyósa és apósa ellen
2023. december 13., szerda

Őrizetben marad Cătălin Cherecheș, mivel a német hatóságok attól félnek, hogy megszökik

A kiadatási eljárás időtartama alatt is őrizetben marad a korrupció miatt jogerősen kirótt börtönbüntetés elől Németországba szökött Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester, mivel fennáll a szökés veszélye.

Őrizetben marad Cătălin Cherecheș, mivel a német hatóságok attól félnek, hogy megszökik
2023. december 07., csütörtök

Nem engedik szabadon Cătălin Cherecheş vesztegetés közben tetten ért anyósát

Vizsgálati fogságban marad Cătălin Cherecheş volt nagybányai polgármester anyósa és apósa, akiket vesztegetéssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Nem engedik szabadon Cătălin Cherecheş vesztegetés közben tetten ért anyósát
2023. december 04., hétfő

Nem az RMDSZ-es alpolgármestert bízta meg az ügyvivő polgármesteri teendőkkel a képviselő-testület Nagybányán

Nem az RMDSZ-es alpolgármestert választotta ügyvivő polgármesternek a nagybányai képviselő-testület hétfői ülésén a korrupció miatt elítélt, Németországban elfogott, elöljárói tisztségétől megfosztott Cătălin Cherecheș helyére.

Nem az RMDSZ-es alpolgármestert bízta meg az ügyvivő polgármesteri teendőkkel a képviselő-testület Nagybányán
2023. december 04., hétfő

Puhára estek a Cherecheș szökése miatt leváltott határrendész-parancsnokok és rendőrök, továbbra is magas beosztásban dolgoznak

Nem kell a napi betevő miatt aggódniuk a román határrendészet azon, magas rangú parancsnokainak, akiket a korrupció miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt volt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheș szökése miatt váltottak le tisztségükből.

Puhára estek a Cherecheș szökése miatt leváltott határrendész-parancsnokok és rendőrök, továbbra is magas beosztásban dolgoznak
2023. november 30., csütörtök

Házkutatások a nagybányai városházán, Cherecheş lakásán az expolgármester szökésével összefüggésben

Több helyszínen is házkutatást tartottak Nagybányán csütörtökön a korrupcióért öt év börtönbüntetésre ítélt Cătălin Cherecheş polgármester külföldre szökésével kapcsolatos ügyben.

Házkutatások a nagybányai városházán, Cherecheş lakásán az expolgármester szökésével összefüggésben
2023. november 30., csütörtök

Letartóztatták Cătălin Cherecheşt, de nem tudni, mikor adhatják ki Romániának

Letartóztatták a korrupció miatt pénteken jogerősen elítélt, de az ítélet végrehajtása elől Németországba szökött nagybányai polgármestert, Cătălin Cherecheşt, de egyelőre bizonytalan, hogy a német hatóságok mikor adják ki Romániának.

Letartóztatták Cătălin Cherecheşt, de nem tudni, mikor adhatják ki Romániának
2023. november 29., szerda

Megfosztotta polgármesteri tisztségétől Cherecheșt Máramaros megye prefektusa. Felkészül az RMDSZ-es Pap Zsolt István?

Rudolf Stauder, Máramaros megyei prefektusa szerdán aláírta a korrupció miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt Cătălin Cherecheş polgármesteri mandátumának megszűnéséről szóló határozatot.

Megfosztotta polgármesteri tisztségétől Cherecheșt Máramaros megye prefektusa. Felkészül az RMDSZ-es Pap Zsolt István?
2023. november 25., szombat

Egyik rokonának a személyi igazolványával szökött külföldre a szabadságvesztésre ítélt nagybányai polgármester

Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester, akit korrupció miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre ítéltek, pénteken egy rokonának a személyi igazolványát használva kiszökött az országból a petei határátkelőnél.

Egyik rokonának a személyi igazolványával szökött külföldre a szabadságvesztésre ítélt nagybányai polgármester
2023. november 24., péntek

FRISSÍTVE - Körözik az ötéves börtönbüntetés letöltése elől elmenekült Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert

Korrupció miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélte pénteken Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert a kolozsvári ítélőtábla.

FRISSÍTVE - Körözik az ötéves börtönbüntetés letöltése elől elmenekült Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert
2023. november 16., csütörtök

„Utat tör” a gyorsforgalmi Észak-Partiumban is, egymilliárd eurós közúti beruházások Máramarosban

Hamarosan elkészül a Szatmárnémeti–Nagybánya-gyorsforgalmi, illetve Nagybánya és Máramarossziget terelőútjának megvalósíthatósági tanulmánya. A mintegy 700 millió eurót felemésztő nagyberuházásokhoz egy új Tisza-híd is „csatlakozik”.

„Utat tör” a gyorsforgalmi Észak-Partiumban is, egymilliárd eurós közúti beruházások Máramarosban
2023. november 13., hétfő

Előzetesben marad Nagybánya polgármesterének anyósa és apósa, elévülésben reménykedhet Cherecheș

Vizsgálati fogságban marad a nagybányai polgármester anyósa és apósa, akiket megvesztegetéssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Előzetesben marad Nagybánya polgármesterének anyósa és apósa, elévülésben reménykedhet Cherecheș
2023. november 11., szombat

Kelemen Hunor: legyen továbbra is akarat magyarként megmaradni a szórványban, „az AUR az ellenségünk”

A szórványban a legfontosabb akarni elérni a megálmodott célt, és cselekedni, minden nap tenni valamit azért, hogy a közösséget építsük, erősítsük – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton Nagybányán.

Kelemen Hunor: legyen továbbra is akarat magyarként megmaradni a szórványban, „az AUR az ellenségünk”
2023. november 09., csütörtök

FRISSÍTVE – Előzetesben Nagybánya polgármesterének anyósa és apósa, Cherecheş válással fenyegetőzik

Őrizetbe vett az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) két személyt, akik csúszópénzt próbáltak meg átadni egy bírónak egy kedvező ítéletet reményében – közölte csütörtökön a nyomozó hatóság.

FRISSÍTVE – Előzetesben Nagybánya polgármesterének anyósa és apósa, Cherecheş válással fenyegetőzik