KMN – Erdély kastélyai pixelekben

KMN – Erdély kastélyai pixelekben

Fotókiállításon mutatta be a PONT Csoport a Kastély Erdélyben című projektjüket kedd délután a kincses városbeli K+ Közösségi Térben, a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében.

2017. augusztus 16., szerda

Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron

Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében. Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet.

Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron
2017. augusztus 16., szerda

Karnyújtásnyira Kolozsvár

Térben és időben is összefog, egyesít, ugyanakkor szerteágazik mindaz, ami az immár nyolcadik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok hozadéka.

Karnyújtásnyira Kolozsvár
Karnyújtásnyira Kolozsvár
2017. augusztus 16., szerda

Karnyújtásnyira Kolozsvár

2017. augusztus 15., kedd

KMN – Arany János kalapja az autóbuszon

A kétszáz éve született költőóriás munkásságát, életművét, kapcsolatait, az irodalomra tett máig tartó hatását idézi fel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Arany200 elnevezésű mozgókiállítása, amely a kincses városben tekinthető meg a KMN keretében.

KMN – Arany János kalapja az autóbuszon
2017. augusztus 15., kedd

KMN – A csend arcai a Mimesis kortárs művészeti fesztiválon

Ki lehet lépni a bennünket körülvevő hangzavarból és be lehet lépni a csendbe? – erre a kérdéskörre összpontosít a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt kortárs képzőművészeti tárlat, amely a Bánffy-palota pincelabirintusában tekinthető meg. 

KMN – A csend arcai a Mimesis kortárs művészeti fesztiválon
2017. augusztus 14., hétfő

Az identitás és a hit erejét felmutató Kolozsvári Magyar Napok

Kövér László úgy fogalmazott: a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”.

Az identitás és a hit erejét felmutató Kolozsvári Magyar Napok
2017. augusztus 14., hétfő

Erdélyi Stázi a Csárdáskirálynőben – interjú a szülés után visszatérő Dancs Annamarival

A Kolozsvári Magyar Napok záróakkordja lesz a Csárdáskirálynő augusztus 20-án. A 120 fős monumentális előadást teljes nagyszínpadi felállásban először mutatják be Erdélyben. Erre az alkalomra tér vissza a színpadra kisfia születése után Dancs Annamari.

Erdélyi Stázi a Csárdáskirálynőben – interjú a szülés után visszatérő Dancs Annamarival
2017. augusztus 13., vasárnap

Közkinccsé vált a Kolozsvári Magyar Napok, a román közösséget is képes megszólítani

Megváltoztatta a magyar közösség életét a Kolozsvári Magyar Napok, egy egész közösség ünnepévé nőtte ki magát – fogalmazott Gergely Balázs főszervező a Krónikának. Kiemelte, külön öröm, hogy a rendezvény meg tudja szólítani a román közösséget is.

Közkinccsé vált a Kolozsvári Magyar Napok, a román közösséget is képes megszólítani
2017. augusztus 13., vasárnap

Főhajtás a méltatlanul elfeledett Berde lányok előtt

Kiállítással és konferenciával idézték szombaton délután Dóczy Berde Amál festőművész, és húga, Berde Mária író, költő emlékét a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

Főhajtás a méltatlanul elfeledett Berde lányok előtt
2017. augusztus 12., szombat

Szalay Lajos Biblia-ábrázolásai a Bánffy-palotában

Szalay Lajos Biblia-ábrázolása nem merül ki puszta illusztrációban, a Kossuth-díjas magyar grafikus ugyanis kiemelten azokat a bibliai történeteket dolgozza fel, amelyekben az ember sorsfordító döntéshelyzetbe kerül.

Szalay Lajos Biblia-ábrázolásai a Bánffy-palotában
2017. augusztus 10., csütörtök

Erősödik a nemzetmentő kapocs

Egyre élőbb és erősebb a kapocs a határon túli magyarok érdekében tevékenykedők között: nemcsak a kormányzatok, illetve a politikai szervezetek, de a különböző kutatócsoportok és intézmények között is, mondta Szilágyi Péter államtitkár.

Erősödik a nemzetmentő kapocs
Erősödik a nemzetmentő kapocs
2017. augusztus 10., csütörtök

Erősödik a nemzetmentő kapocs

2017. augusztus 10., csütörtök

Rock’n’roll a gesztenyefák árnyékában a 8. Kolozsvári Magyar Napokon

Minden korosztályt megszólító koncertkínálattal várják a résztvevőket a Sétatéren, amely az augusztus 13–20. között rendezendő 8. Kolozsvári Magyar Napok egyik új helyszíne.

Rock’n’roll a gesztenyefák árnyékában a 8. Kolozsvári Magyar Napokon
2017. augusztus 09., szerda

Teret hódító, megújuló Kolozsvári Magyar Napok

Tovább terjeszkedik, több mint 500 programot kínál idén az augusztus 13–20. között zajló Kolozsvári Magyar Napok, amely közkinccsé vált az elmúlt években.

Teret hódító, megújuló Kolozsvári Magyar Napok
2017. augusztus 09., szerda

Újabb bizonyíték kettős mércére az élelmiszer-háborúban

A nyári termékeknél is tetten érhető a kettős minőség a magyar földművelésügyi minisztérium szerint, ezt igazolta a most lezárult, a jellegzetes nyári termékek összehasonlító vizsgálata.

Újabb bizonyíték kettős mércére az élelmiszer-háborúban
2017. augusztus 08., kedd

A művészet mindenkinek „kenyere”: erdélyi turnén a Magyar Állami Operaház

Első alkalommal érkezik nyolc erdélyi és partiumi városba a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt keretében két nagyszabású produkciót mutatnak be szeptember 4–21. között.

A művészet mindenkinek „kenyere”: erdélyi turnén a Magyar Állami Operaház
2017. augusztus 07., hétfő

Semjén veszélyesnek tartja a székelység elismerését nemzetiségként

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint káros és veszélyes az a kezdeményezés, ami a székelységet a magyar nemzettől különböző nemzetiségként akarja meghatározni. Semjén Zsolt hétfőn kijelentette: a székelyek magyarok.

Semjén veszélyesnek tartja a székelység elismerését nemzetiségként
2017. augusztus 04., péntek

Szervezkedő amerikás székelyek: a tengerentúlról származik a honossá nyilvánítás ötlete

A székely önrendelkezés kinyilvánítása, a függetlenedés a hosszú távú célja az Egyesült Államokban létrehozott Székelyek Világszövetsége nemrég nyilvánosságot kapott kezdeményezésének, miszerint nyilvánítsák honos népcsoporttá Magyarországon a székelyt.

Szervezkedő amerikás székelyek: a tengerentúlról származik a honossá nyilvánítás ötlete
2017. augusztus 04., péntek

Magyarországi aggodalmak a Szatmárban megjelent afrikai sertéspestis miatt

Jelentős károkat okozhat az afrikai sertéspestis, ha a régió már fertőzött államaiból bekerül Magyarországra; az ország még mentes ettől a betegségtől – hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára pénteken.

Magyarországi aggodalmak a Szatmárban megjelent afrikai sertéspestis miatt