Hivatalosan is bemutatták kedden az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia labdarúgócsapatánál Fülöp Lorándot, aki a román élvonalban szereplő FC Botoșani-tól érkezett a magyar bajnokságba.
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Antonio Conceicao vezetőedzővel – közölte kedden délben honlapján a bajnoki címvédő klub.
Hazai pályás döntetlennel vigasztalódhatott a Kolozsvári CFR az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában, ám emiatt a fellegvári csapat előnye tovább apadt az üldözőivel szemben.
Felmentette jogerősen kedden a bukaresti táblabíróság Dumitru Dragomirt, a román Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) volt elnökét, akit első fokon még hét év szabadságvesztésre ítéltek egy korrupciós perben.
Leváltotta élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzőjét a Kolozsvári CFR. A román bajnokcsapat csütörtökön közleményben jelentette be, hogy „az ügyvezetés struktúrájának módosítása miatt” közös megegyezéssel szerződést bontottak a „régi projekt” részét képező Edward Iordănescuval.
A címvédő Kolozsvári CFR hazai pályás mérkőzésével rajtol pénteken az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es szezonja. Az eddigi átigazolások alapján a fellegváriak idén is főesélyesként kezdenek, de a Sepsi OSK is beférkőzne a legjobb hat közé.
Története harmadik Szuperkupa-győzelmét ünnepelte szombaton este a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapata Craiován. A Liga 1 bajnoka Culio tizenegyesével győzte le a házigazda Román Kupa-győztest.
A címvédő Kolozsvári CFR hazai pályán kezd a Botoșani ellen, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK pedig az újonc Hermannstadt otthonában lép pályára először az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság július 20-án rajtoló, 2018–2019-es idényében.
Edward Iordănescu személyében új edzője van a román bajnok Kolozsvári CFR-nek, amelynek vezetősége szerdán mutatta be a szakvezetőt, akivel három évre szóló szerződést írtak alá.
Álomként élte meg Diószegi László a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK első élvonalbeli szezonját. A futballklub tulajdonosa szerint a keret erősebb lesz az új idényben, és az a lényeg, hogy az országban egyedülálló fociőrület alakult ki a háromszéki megyeszékhelyen.
Barátságban búcsúzott el a Kolozsvári CFR-től Dan Petrescu vezetőedző, aki a Liga 1-es bajnokcsapattól két játékost vinne magával Kínába.
Lezárult a szappanopera Dan Petrescu sorsát illetően: a Kolozsvári CFR labdarúgóklubja hétfő este bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a bajnoki címet megszerző szakemberrel.
Kihirdetésre vár a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottságának ítélete az egymást bepanaszoló Kolozsvári CFR és az FCSB csapatainak ügyében.
A Liga 1 felsőházi rájátszásának utolsó, vasárnap esti fordulójában legyőzte a Konstancai Viitorul együttesét, ezáltal fennállása során negyedszerre megnyerte a romániai labdarúgó-bajnokságot a Kolozsvári CFR csapata.
A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága szerdán a szervező Sepsi OSK-ra 10 ezer, a Bukaresti Dinamóra pedig 15 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a két csapat egymás elleni bajnoki mérkőzésén tapasztalt szurkolói rendbontások miatt.
Teixeira góljával az FCSB legyőzte a Craiovát, ezért a labdarúgó-Liga 1 összetettjében egy pont hátrányban maradt a listavezető Kolozsvári CFR-hez képest. A bajnokavatás pünkösdvasárnap lesz.
A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága szerdán újabb halasztást rendelt el az élvonalbeli bajnokság playoffját vezető klubok panaszai ügyében, mint ahogyan a Sepsi OSK–Dinamo meccsen történt zászlószaggatást követő szurkolói rendbontás kapcsán is május 16-án hoz döntést.
A Iași-i Poli labdarúgócsapata 1-0-ra legyőzte a vendég FCSB-t a Liga 1 felsőházi rájátszásának 8. fordulójában, így az éllovas Kolozsvári CFR megőrizte egypontos előnyét a bukarestiekkel szemben két fordulóval a bajnokság vége előtt.