A magyarok által többségében lakott megyék számára egyértelműen hátrányt jelentene az a régiósítás, amelynek ötletével újfent előrukkolt Emil Boc, Kolozsvár polgármestere. A Krónika által megkérdezett RMDSZ-es politikus leszögezte, határozottan ellenzi a javaslatot.
Nagyváradi mintára fejlesztené a román fővárost Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere. Az URS-s elöljáró ehhez a korábbi váradi polgármestertől kért tanácsot.
Magyar, német, orosz és szerb nyelven is elérhető a közintézmények digitális ügyintézését szolgáló Regista platform a fejlesztők bejelentése szerint. A bővítéssel a magyar anyanyelvű polgárok és helyi önkormányzatok közötti ügyintézést is könnyítenék.
Úgy tűnik, mindössze első mandátuma utolsó néhány napját veszíti el Traian Ogâgău, Oláhszentgyörgy köztudatba kislánya bántalmazásával bekerült polgármestere, és a jogerősen elítélt elöljáró hamarosan visszaülhet székébe.
Az RMDSZ által előterjesztett, és a szenátus által hallgatólagosan elfogadott új közigazgatásitörvény-tervezet napirendre vételét és elutasítását kéri a képviselőházi szakbizottságoktól a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alsóházi frakciójának vezetője.
Ha az ukrán parlament jelen formájában fogadja el a közigazgatási törvény módosítását, az egy újabb támadás lehet a kárpátaljai magyar közösség ellen – mutatott rá Zsigmond Barna Pál a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma regionális önkormányzati munkacsoportjának társelnöke.
Hadat üzent a nepotizmusnak, és meg akarja tisztítani az államapparátust a „pártfogoltaktól” Ludovic Orban, a hétfőn hivatalba lépett új román kormány miniszterelnöke.
Ukrajnában a választások után is folytatódik a kárpátaljai magyarok üldözése, a magyarellenes rágalomhadjárat, és folytatódnak a magyar intézmények ellen indított büntetőeljárások. Ráadásul a tervezett közigazgatási reformnak is a magyarság láthatja a kárát.
Bár a közigazgatás működése szempontjából a jelenlegi közigazgatási törvénykönyv jobb, mint a korábbi változat, ebben a formában sem felel meg a mindennapi elvárásoknak – értékelt Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Elfogadhatatlan, hogy Romániában visszalépés történik a nemzeti közösségek jogaiban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
Megtévesztő, hamis az RMDSZ politikusainak állítása, miszerint a sürgősségi kormányrendelettel elfogadott új közigazgatási törvénykönyv visszalépést jelent a kisebbségi jogok terén – szögezte le pénteki közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).
Az RMDSZ szerint csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv, amely pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A kormány bukaresti épülete elé hívják híveiket tüntetni szélsőséges román szervezetek, tiltakozva az ellen, hogy a Viorica Dăncilă vezette kabinet sürgősségi rendelettel módosította a közigazgatási törvénykönyv anyanyelvhasználati rendelkezéseit.
Ezután a helyi tanács jóváhagyásával azokon a településeken is alkalmazhatók az anyanyelvhasználati jogok, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a húsz százalékot – közölte a Dăncilă-kabinet szerdai ülését követően Nelu Barbu kormányszóvivő.
Évtizedekkel veti vissza Romániát a kisebbségi jogok tekintetében az RMDSZ szerint a román kormány által elfogadott közigazgatási törvénykönyv, mivel a bukaresti kabinet törölte belőle a kisebbségek számára kedvező előírásokat.
Sürgősségi rendelettel léptette hatályba keddi ülésén a bukaresti kormány az alkotmányossági normakontrollon korábban elbukott közigazgatási törvénykönyv egy újabb változatát.
Eltűntek a kisebbségek anyanyelvhasználatát bővítő rendelkezések az új román közigazgatási törvénykönyv tervezetéből, amelyet sürgősségi rendelettel készül hatályba léptetni a román kormány – közölte csütörtöki hírlevelében Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ).
Klaus Johannis levélben értesítette csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnököt arról, hogy elutasítja Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a miniszterelnök-helyettesi és fejlesztési és közigazgatási miniszteri tisztségbe.