Sérti Románia alaptörvényét a bukaresti taláros testület szerint a parlament nyári rendkívüli ülésszakán megszavazott, a kisebbségi anyanyelvhasználatról is rendelkező új közigazgatási törvénykönyv.
Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Elítéli az RMDSZ Klaus Johannis államfőt amiatt, hogy többek között az anyanyelvhasználat korlátozása érdekében megtámadta a közigazgatási törvénykönyvet az alkotmánybíróságon.
Többek között az anyanyelvhasználat bővítését előíró cikkelyek miatt támadta meg Klaus Johannis az alkotmánybíróságon a közigazgatási törvénykönyvet. Az államfő kifogásolja a húszszázalékos küszöböt.
Manipulációnak, a magyarellenes kártya kijátszásának tekinti a közigazgatási kódex kapcsán történő hangulatkeltést – mondta el lapunknak Cseke Attila, a szenátus RMDSZ-es frakcióvezetője.
A román parlament által július elején megszavazott közigazgatási kódexnek a romániai magyarok számára kedvező rendelkezései ellen tüntettek a székelyföldi románok érdekeit védő szervezetek vasárnap Bukarestben.
A romániai magyar közösség elleni újabb támadásként értékeli az RMDSZ azt, hogy a jobbközép ellenzéki pártok ötven törvényhozója alkotmányossági óvást emelt a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó közigazgatási törvénykönyv ellen.
Megtámadta az alkotmánybíróságon a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) a bukaresti képviselőház által hétfőn elfogadott közigazgatási törvénykönyvet.
A nagyváradiak régi álma válhat hamarosan valóra: teljes körű magyar ügyintézést biztosító ügyfélkapu nyílik a városházán. Már csak a technikai részleteken dolgoznak, így várhatóan heteken belül megnyílik a kapu, és menet közben még szélesítik a tevékenység körét.
A szenátus után a bukaresti képviselőház is elfogadta hétfőn az új közigazgatási törvénykönyvet, amely egyebek mellett a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozza.
Nem fog visszavonni már megszerzett jogokat a közigazgatási törvénykönyv Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint. A politikus lapunknak elmondta azt is, a szövetség nem támogatja küszöbérték bevezetését a hivatali hatalommal való visszaélés vonatkozásában.
Visszaküldte szerdán a különbizottság elé a képviselőház a közigazgatási törvénykönyv tervezetét – bár a román sajtó politikai alkut sejtetett a gesztus mögött, Korodi Attila frakcióvezető szerint mindössze egy formai hiba korrigálására volt szükség.
Az új román közigazgatási törvénykönyv lépés lehet a területi autonómia megteremtése felé is, amennyiben a szenátus után a képviselőház is elfogadja – mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A szenátusban múlt héten megszavazott változathoz képest újabb anyanyelvhasználati jogokkal egészítette ki az új román közigazgatási kódex tervezetét a jogszabály előkészítésével foglalkozó parlamenti különbizottság – tudatta csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
A közigazgatási törvény módosítása kapcsán az EMNP arra kéri az RMDSZ-t, ne tegyen le a 20 százalékos nyelvhasználati küszöb csökkentéséről, és tegyék kötelezővé a magyarok számarányának megfelelő, magyarul beszélő önkormányzati dolgozók alkalmazását.
Az utcák, terek, parkok többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a törvény megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosítások kerültek be az új román közigazgatási törvénykönyv tervezetébe.
Közigazgatás szakot indít a BBTE Kolozsváron, ahol eddig nem létezett ilyen irányú magyar nyelvű képzés. A politikai jogérvényesítés sikeréhez is hozzájáruló szakra júliusban tartanak felvételit alapképzésen és mesterin.
Szék polgármestere szerint tévedésből utasították el az MPP magyar nyelvű adatigénylését arra hivatkozva, hogy a román a hivatalos nyelv. Csoma Botond jogász-politikus szerint előfordulhat, hogy az elöljáró és a jegyző sem ismeri a törvényt.