Marius Paşcan egy DNA-átirattal bizonygatja, hogy törvénytelenül szolgáltatták vissza azt a vásárhelyi épületet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az Unirea Főgimnázium is helyet kap. Szerinte az ingatlant vissza kellene államosítani.
A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle „lelki homokozónak” tekinteni, amelyben „eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos” – jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezi meg az irgalmasok által épített nagyváradi pénzügyi palota visszaállamosításáról szóló döntést a katolikus egyház. Böcskei László megyéspüspök szerint itthon is új pert indítanak.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú nemcsak a magyarság összetartozását, hanem a magyar és a román nép kapcsolatát is erősíti – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint két éven belül kikerülhet a marosvásárhelyi katolikus iskola az oktatási hálózatból, mivel az illetékesek halogatják az ügy megoldását.