Idén kevesebb jut az Első otthon programra

Idén kevesebb jut az Első otthon programra

Nem árt, ha igyekeznek azok, akik az Első otthon program keretében szeretnének idén lakást vásárolni, a Tudose-kormány ugyanis tovább csökkentette a rendelkezésre álló pénzösszeget.

2017. december 18., hétfő

„Magyar kézben” a szatmárnémeti Pannónia Szálló?

Magyarországi cég tulajdonába került Szatmárnémeti emblematikus műemlék épülete, a Pannónia Szálló (mostani nevén Dacia) – tudta meg a PresaSm.ro.

„Magyar kézben” a szatmárnémeti Pannónia Szálló?
2017. november 14., kedd

Leépülőben az ANL-program? – Kolozsváron és Szentgyörgyön sem tartják hatékonynak a projektet

Nagyváradon új építésű ANL-s lakások bérlésére lehet pályázni, ezzel szemben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön a továbbiakban nem kívánják igénybe venni az országos program nyújtotta lehetőségeket.

Leépülőben az ANL-program? – Kolozsváron és Szentgyörgyön sem tartják hatékonynak a projektet
2017. november 05., vasárnap

Az alvóvárosokba költöznek át az ingatlanfejlesztések, mégis marad a zsúfoltság

Az elmúlt évben az újonnan épített lakások több mint felét a nagyvárosok perifériáján található alvóvárosokban adták át. A Krónikának nyilatkozó szakértő szerint Kolozsvár esetében a peremközségek fejlődése is a város zsúfoltságát erősíti.

Az alvóvárosokba költöznek át az ingatlanfejlesztések, mégis marad a zsúfoltság
2017. október 17., kedd

Tovább nőttek az ingatlanárak, Kolozsvár a legdrágább

Ezer euró körül mozog Románia nagyobb városaiban a lakások négyzetméterenkénti ára. A növekedési trend folytatódott.

Tovább nőttek az ingatlanárak, Kolozsvár a legdrágább
2017. október 01., vasárnap

Kötelezővé vált az épületek tűzbiztonsági engedélye

Október elsejétől megszűnt a türelmi idő az épületek tűzbiztonsági engedélyének beszerzésére.

Kötelezővé vált az épületek tűzbiztonsági engedélye
2017. szeptember 29., péntek

A jegybank első alelnöke kiáll az Első otthon program mellett

Kizárná a jegybank a magasabb jövedelműeket az Első otthon program haszonélvezői közül.

A jegybank első alelnöke kiáll az Első otthon program mellett
2017. szeptember 27., szerda

Inog a föld az Első otthon alatt

Kevesebb fiatal költözhet saját lakásba, ám visszaesnek az ingatlanárak – ezeket a piaci mozgásokat várják a Krónika által megkeresett ingatlanszakértők abban az esetben, ha a kormány fokozatosan kivezeti a piacról a kedvezményes hiteleket nyújtó Első otthon programot.

Inog a föld az Első otthon alatt
Inog a föld az Első otthon alatt
2017. szeptember 27., szerda

Inog a föld az Első otthon alatt

2017. szeptember 17., vasárnap

Drágítja az albérletet a tanévkezdés, sok erdélyi városban nőttek az árak

Nincs könnyű dolguk azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik csak most látnak neki albérletet keresni, mivel röviddel a tanév kezdete előtt immár hagyományosan felmentek az árak, és a piac is beszűkült. A kolozsvári albérletpiacot egyenesen az őrület jellemzi, de máshol is szép összegeket elkérnek a diákoktól.

Drágítja az albérletet a tanévkezdés, sok erdélyi városban nőttek az árak
2017. augusztus 09., szerda

Kolozsvári kisokos ingatlantranzakciókhoz

Kolozsváron 2016-ban 468 millió euró értékben cseréltek gazdát különböző ingatlanok, ez 28 százalékkal több, mint 2015-ben.

Kolozsvári kisokos ingatlantranzakciókhoz
2017. augusztus 08., kedd

Egekbe szöknek az ingatlanárak: Kolozsvár vezet, de Sepsiszentgyörgy is drágul

Egyre mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik Sepsiszentgyörgyön vagy Kolozsváron szeretnének lakást vásárolni. A közvetítők abban bíznak, a következő időszakban valamennyire stabilizálódik a piac.

Egekbe szöknek az ingatlanárak: Kolozsvár vezet, de Sepsiszentgyörgy is drágul
2017. július 17., hétfő

Az Untold diktálja a szállásárakat: a zsebükbe kell nyúlniuk a kolozsvári fesztiválozóknak

Óriási árfelhajtó erővel hat a kolozsvári Untold fesztivál a helyi ingatlanpiacra: a rendezvény négy napja alatt akár 3000 ezer eurót is elkérhetnek egy lakás bérléséért, de van, aki „beéri” ezer euróval. Közben már alig akad szálláshely.

Az Untold diktálja a szállásárakat: a zsebükbe kell nyúlniuk a kolozsvári fesztiválozóknak
2017. július 05., szerda

Országszerte drágultak a lakások

Országos szinten Kolozsváron nőttek a leginkább az ingatlanárak, itt 10 százalékkal drágábbak a lakások, mint az év elején, de a növekedés az egész országra jellemző – derül ki az Imobiliare.ro adataiból.

Országszerte drágultak a lakások
Országszerte drágultak a lakások
2017. július 05., szerda

Országszerte drágultak a lakások

2017. május 20., szombat

Nehezebb gyerekkel lakást bérelni

A tapasztalatok szerint nehezebben találnak albérletet a kisgyerekes családok, sok tulajdonos ugyanis attól tart, hogy az ilyen bérlők jobban „lelakják” az ingatlant, ugyanakkor adott esetben – érzelmi okokból – nehezebben is lehet kilakoltatni őket.

Nehezebb gyerekkel lakást bérelni
Nehezebb gyerekkel lakást bérelni
2017. május 20., szombat

Nehezebb gyerekkel lakást bérelni

2017. május 12., péntek

Gátat szabnának a túl magas áraknak a kolozsvári albérlők

Egyesületbe tömörülve szeretnék elérni az országszerte legmagasabbnak számító albérletárak szabályozását a kolozsvári albérlők.

Gátat szabnának a túl magas áraknak a kolozsvári albérlők
2017. május 10., szerda

Épülhet a „városképjavító” lakópark Sepsiszentgyörgyön

A városkép javulását is várják a sepsiszentgyörgyi strand szomszédságában, az egykori ecetgyár omladozó épülete helyére kerülő lakóparktól.

Épülhet a „városképjavító” lakópark Sepsiszentgyörgyön
2017. május 03., szerda

Egyre drágábbak lesznek a lakások

Rossz hírekkel szolgálnak az ingatlanpiaci előrejelzések azoknak, akik idén terveznek lakást vásárolni. Annál jobb hírek érkeznek viszont azok számára, akiknek eladásra kínált ingatlanuk van. Az árak növekedésének üteme az év végéig 10 százalékos lehet.

Egyre drágábbak lesznek a lakások
Egyre drágábbak lesznek a lakások
2017. május 03., szerda

Egyre drágábbak lesznek a lakások