Négy gyereket megölt szerdán egy baltával felfegyverkezett férfi a Brazília déli részén található Blumenau város egyik óvodájában, négy továbbit pedig megsebesített – közölte Santa Catarina szövetségi állam helyi kormánya, a helyi rendőrség és egy kórház.
Újfent felveti a román nyomozó hatóságok felelősségét egy súlyos tragédia, ezúttal a Gyulafehérváron történt megrázó eset, amelynek során egy fiatal férfi kioltotta gyermeke életét, majd önmagával is végzett.
Felakasztva találtak a rendőrök egy 27 éves férfit és egyéves kisfiát egy gyulafehérvári lakásban vasárnap reggel.
Egy nyolcvanéves férfi halála ügyében nyomoz a Buzău megyei törvényszéki ügyészség, az áldozatot a jelek szerint három kiskorú gyilkolta meg egy bicikliért.
Összeomlott a tavaly májusban megyilkolt M. Beáta családja a szörnyű tragédia nyomán, az áldozat édesapja a mai napig nem hajlandó beszélni a történtekről – derült ki a barátnője megölésével vádolt Boné Ferenc büntetőperének csütörtöki tárgyalásán.
Lőtt sebbel a fején, holtan találtak rá péntek reggel egy férfira Szatmárnémetiben. Rendőrségi források szerint öngyilkosság történhetett.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Alec Baldwin és Hannah Gutierrez-Reed fegyverekért felelős kelléktáros ellen a Rust című western tavalyi forgatásán lelőtt Halyna Hutchins operatőr ügyében.
Beszámítható a barátnője meggyilkolásával vádolt Boné Ferenc az első, még tavaly végzett elmeorvosi szakértői vizsgálat szerint – értesült a Krónika.
Mindössze negyedórát tartott pénteken a barátnője meggyilkolásával vádolt Boné Ferenc büntetőperének tárgyalása a Kolozs megyei törvényszéken, ahol pszichiátriai szakértői vizsgálatot várnak a feltételezett elkövetőről.
Egy nap alatt a nyomára bukkant a rendőrség a Brassó megyei Törcsvárohoz tartozó Simon településen elkövetett kettős gyilkosság gyanúsítottjának: hétfő este már őrizetbe is vettek egy férfit, aki részleges beismerő vallomást tett.
Holtan találtak egy házaspárt a Brassó megyei Törcsvár (Bran) községhez tartozó Simon településen.
A rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi állítása szerint megvédeni szerette volna a felette lakó idős hölgyet, a kiérkező rendőröknek pedig önként adta át a kését – mondta a gyanúsított kirendelt védője vasárnap.
Késeléses támadás nyomán életét vesztette csütörtök este egy budapesti rendőr – a rendőrség pénteken elindította Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát.
Őrizetbe vettek egy 30 éves fiatalembert a Temes megyei Zsidóváron, miután egy illegálisan birtokolt vadászfegyverrel véletlenül meglőtte a nagyapját, aki belehalt a sérüléseibe.
Az Ompoly folyóba esett fiatal nőt mentettek ki kedden a katonai tűzoltók Gyulafehérváron; a nő öngyilkossági kísérletet követett el.
Öt embert ölt meg egy fegyveres Toronto külvárosában egy társasházban. A tettest a rendőrség lelőtte – közölték vasárnap késő este a helyi hatóságok.
A kormányoknak többet kell tenniük a közlekedési balesetek megelőzése érdekében, és ennek egyik lehetséges módját a sebességkorlátozások jelentik – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Holtan találták vasárnap a francia hadsereg egyik katonáját egy bukaresti szállodában, az elsődleges információk öngyilkosságra utalnak, de nem zárják ki az emberölést sem.