Újra színpadra állítja a Kolozsvári Magyar Opera a Valahol Európában című, jó pár évvel ezelőtt nagy sikerrel játszott musicalt, amelyhez gyermekszereplőket keresnek.
Szakértők szerint az „iskolafóbia” nevű szorongásos zavar egyre gyakoribb a gyerekek körében, korosztálytól függetlenül. Arad megyében már 16 ilyen esetet diagnosztizáltak.
Fejlődik a technológia és egyre meghökkentőbb médiumok tűnnek fel, így ma már a felnőtt aktív hozzájárulására van szükség az olvasás megszerettetéséhez – mondta el a Krónika megkeresésére László Noémi.
Bűnvádi eljárás indult a fogyatékkal élő gyermekeket gondozó marosvásárhelyi központokban észlelt rendellenességek miatt – közölte kedden a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztálya (DIICOT).
Rendkívül súlyosnak nevezte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA) vezetője a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központban feltárt rendellenességeket.
Kanyarós fertőzési gócot fedeztek fel a Beszterce-Naszód megyei egészségügyi hatóságok egy roma közösségben Naszódon, ahonnan péntek este több gyermeket lázzal, hastájéki fájdalmakkal és kiütésekkel szállítottak kórházba.