Miközben június végétől önkormányzati támogatás igényelhető bébiszitter alkalmazására, a törvény hatálya alá viszonylag kevés család esik, ráadásul a támogatás maximális összege is elenyésző a dadusok havi díjához képest.
Döntéshozó kamaraként elutasította szerdán a bukaresti képviselőház a közbeszédben egyszerűen csak gyermekpénzként emlegetetett gyereknevelési támogatás megduplázásának augusztus 1-jéig való halasztását előíró sürgősségi kormányrendeletet.
Ludovic Orban miniszterelnök úgy véli, hogy különös jelentéséggel bír az az idő, amelyet a szülők a gyermekekkel töltöttek a koronavírus-járvány idején, mivel a gyermekek nemcsak a családok, hanem a társadalom egésze számára is a „legértékesebb ajándékot” jelentik.
A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet adatai szerint az elmúlt évben több mint 6000 gyermek eltűnéséről érkezett jelentés.
Megszaporodott a bébiszittert igénylő családok száma azóta, hogy a szükségállapotról veszélyhelyzetre váltottunk, ráadásul hamarosan újabb és nagyobb roham várható.
Sok szülő számára okoz gondot, hogy nincsen akire hagynia az óvodás, elemista gyerekeket, mivel őszig biztosan zárva lesznek a tanintézetek és a járvány miatt veszélyeztetett korosztályba tartozó nagyszülők sem segíthetnek.
A komatálprogram legfontosabb célja, hogy közösségépítő folyamatot indítson el a Kárpát-medence településein, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a helyben élők tudatosan, együtt készüljenek az újszülött gyermekek érkezésére – közölték a kezdeményezők.
Az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) központosított adatai szerint az első félév végén 16 453 olyan gyermek volt országszerte, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott, számuk 2018 első félévéhez képest 1159-cel (8,7%) csökkent. Ugyanakkor 91 345-re (-4%) csökkent azon gyerekek száma, akiknek egyik v
Megtalálták pénteken a gyulafehérvári gyerekotthonból szerda este eltűnt 15 éves lányt, aki ellen országos körözést adtak ki – közölte a Fehér Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ).
A fiatal párok szülőföldön maradásához és a gyermekvállalási kedv növekedéséhez vezet a 21. század igényeinek megfelelő bölcsődék és napközik létesítése – vallja több marosszéki polgármester. Véleményüket a tanfelügyelőség illetékese is osztja.
Több száz cipőt helyeztek ki szombaton a belügyminisztérium épülete elé, hogy felhívják a figyelmet az eltűnt gyermekek eseteire.
Adatbázis készül azokról a román állampolgárokról, akik szexuális bűncselekményeket követtek el, azoknak a személyeknek pedig, akik gyerekekkel vagy sérülékeny személyekkel foglalkoznak, félévente igazolniuk kell, hogy nincsenek rajta a listán.
Aggasztónak tartja a romániai kiskorú anyák magas arányát a Mentsétek meg a gyermekeket nevű gyermekvédelmi szervezet, amelynek adatai szerint közel 13.000 fiatal nő tizenkilencedik életéve betöltése előtt szülte első gyermekét.
Nem egyszerű hivatás, bárki nem is tudja elvégezni – vallják mindazok, akik ismerik a nevelőszülők testileg és lelkileg is embert próbáló munkáját. A hálózatban dolgozók hétvégén az oltszemi Mikó-kastély udvarán találkoztak
Testi erőszakra utaló jelekkel találták meg Kolozsváron egy 9 éves gyermek holttestét vasárnapra virradóra a rendőrök. A gyermek anyját őrizetbe vették és előzetes letartóztatási parancsot kértek a nevére.
Vizsgálatot rendelt el Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész azoknak a felvételeknek az ügyében, amelyeken az látható, amint egy craiovai ügyész álarcos rendőrök kíséretében kivonszol egy 8 éves kislányt nevelőszüleinek otthonából.
Az elmúlt egy évben több mint ötezer gyermek tűnt el otthonról Romániában – hívja fel a figyelmet a Mentsétek meg a gyermekeket szervezet, amely szerint a jelenség egyre nagyobb méreteket ölt, ezért megelőző intézkedésekre van szükség.
Huszonöt év alatt több mint ötszáz magyar árvának, félárvának és hátrányos helyzetű családból származó gyermeknek nyújtottak biztonságot, anyanyelvű iskolázási lehetőséget, meleg ételt és szeretetet a zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontban. A Szilágy megyei intézet alkalmazottai nap mi