Aradon csak a városközpontban és a főbb körforgalmakban lesz idén karácsonyi díszkivilágítás, a lakónegyedekben nem – a város önkormányzata ezzel is próbál takarékoskodni az egyre drágább villanyárammal.
Takarékos égőkre cserélte az összes izzót az intézményben a nagyszebeni Brukenthal Múzeum, a legnagyobb romániai közgyűjtemény így próbálja elejét venni a magas villanyszámláknak.
A romániai tározókban felhalmozott földgáz mennyisége meghaladta a hárommilliárd köbmétert. Ez abszolút rekordnak számít – jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint 10 százalékkal kellene emelni januártól a nyugdíjakat, és támogatást kellene adni a rezsiszámlák kifizetésére azoknak, akiknek a havi nyugdíja nem éri el a 2200 lejt.
Keresik a megoldásokat a koalícióban az energiadrágulások ellensúlyozására, de nem lehet visszatérni a szabályozott energiaárakhoz – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.
Megfékezik a földgáz, a távhő és az áram drágulását, és ismét kedvezményes közösségi közlekedési bérletet vezetnek be Németországban – jelentette be szerdán Berlinben Olaf Scholz kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.
Nicolae Ciucă kormányfő kedden a Victoria-palotában találkozott Maia Sandu moldovai elnökkel.
Hétvégén Romániában is áttérünk a téli időszámításra. Az utóbbi években több olyan EU-s szintű törekvés volt, amely az egységes időszámítást szorgalmazta.
A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében.
November 11-én nyílik meg a karácsonyi vásár a nagyszebeni Nagypiac téren, közölték pénteken a szervezők. Az ünnepi fényeket idén energiatakarékos izzókkal biztosítják.
Nem kapcsoljuk le Kolozsvár közvilágítását – jelentette be Emil Boc polgármester, jelezve egyúttal, hogy más intézkedésekkel próbálnak spórolni az energiával.
Válsághelyzetnek megfelelő költségvetése van idén az ünnepi díszkivilágításnak Szatmárnémetiben – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Kereskényi Gábor polgármester.
A nukleáris területen való együttműködésről írt alá kétoldalú megállapodásokat Románia és a Belga Királyság képviselője; az ünnepélyes eseményen Nicolae Ciucă román és Alexander De Croo belga miniszterelnök is részt vett.
Az Európai Unió közelebb került a közösség energiatakarékos jövőjének megteremtéséhez, a tagországok kormányai ugyanis szigorúbb szabályokat fogadtak el az épületek energiahatékonyságára.
A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának szűkülése, valamint a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása a világ első valóban globális energiaválságát idézte elő – jelentette ki Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója.
A faanyaggal tüzelők fűtés nélkül maradhatnak, a tüzelőanyagot gyártó és forgalmazó helyi vállalkozások pedig csődbe juthatnak, ha az érintettek nem találnak megoldást a bukaresti kormány által bevezetett árplafon miatt kialakult helyzetre.
Klaus Iohannis elnök részt vett az Európai Tanács csütörtöki és pénteki brüsszeli ülésén, ahol kijelentette, hogy európai szinten összehangolt és gyors megközelítésre van szükség az energiaárak fenntartható csökkentése érdekében.
Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.