Asztalos Csabát, az Országos Diszkriminációellenes tanács (CNDC) elnökét halállal fenyegető felirat jelent meg a hétvégén Bukarestben, a belügyminisztérium közelében, a Forradalom tér egyik buszmegállójában. Az érintett feljelentést tett, lapunknak pedig elmondta: aggasztónak találja, hogy az elmúlt időszakban a kisebbségekhez tartoz&
Asztalos Csabát a diszkriminációellenes tanács (CNCD) elnökét halállal fenyegető felirat jelent meg egy bukaresti buszmegállóban – írja a G4Media hírportál.
Felháborodást okozott a nagyenyedi polgármesteri hivatalban, hogy a bukaresti hatóságok karantén bevezetését javasoltak a 6 ezrelékes fertőzöttségi rátát épp csak elérő Fehér megyei településen, miközben több nagyvárosban nagyobb értékek mellett is kivárnak. „Az enyediek semmivel sem rosszabbak, sőt, fegyelmezettebbek, teljesen megért
Diszkriminálja a szász közösséget a zágori első világháborús emlékmű: csupán a román katonák nevét tartalmazza, míg a szászokat szám szerint említi. Ez kegyeletgyalázás, a helyi szász közösség arculütése – szögezte le a Krónikának Benkő Levente. A történész szerint az úzvölgyi kat
Ötezer lejes bírságot szabott ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Iulian Bulai USR-s képviselőre a keresztényeket sértő kijelentései miatt.
Románia teljes erővel támogatja a diszkrimináció minden formája, a gyűlöletbeszéd és az antiszemitizmus elleni küzdelmet – jelentette ki Florin Cîţu kormányfő a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott üzenetében.
A parlament által nemrég elfogadott, a cigányellenességet visszaszorítani hivatott jogszabály helyett célravezetőbb lett volna egy általános gyűlöletbeszéd elleni törvény, bár előbbinek is megvan a létjogosultsága – jelentette ki a Krónikának Fosztó László, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Elfogadta keddi ülésén a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely a cigányellenesség megelőzését és felszámolását célzó intézkedéseket tartalmaz, és börtönbüntetést ír elő a romák ellen elkövetett, gyűlöletből fakadó tettekért.
A román nyelvben a negru (fekete) szó elsősorban színt jelent, és nem faji megkülönböztetésre használják – közölte Facebook-oldalán a Román Akadémia elnöke.
Bár hivatalosan nem teszik kötelezővé a Covid–19 elleni oltást, egyre több irányból halljuk, hogy többletjogokat élvezhetnek majd azok, akik megkapták a vakcinát. Asztalos Csabával, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökével beszélgettünk arról, hogy hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e bizonyos szolg&
A Tesco üzletlánc visszavonta azokat a plakátokat, amelyek csak románul figyelmeztettek, hogy lopni bűncselekmény, ezért Románia londoni nagykövetségét és a román külügyminisztériumot is véleménynyilvánításra késztette.
A románok felháborodását váltotta ki egy, a Tesco hipermarketlánc által Nagy-Britanniában kihelyezett plakát, az ugyanis románul tájékoztatja a vásárlókat, hogy bűncselekmény lopni.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága visszautasította a magyar nemzetiségű román állampolgároknak a keresetét, akik diszkriminációnak nevezték, hogy az anyanyelvükön tanuló kisebbségi diákoknak két vizsgával többön kell számot adniuk tudásukról az érettségin.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) figyelmeztetésben részesítette a bukaresti belügyminisztériumot amiatt, hogy a világjárvány közepette nem kezelte egyenlően a törvény által elismert keresztény egyházak húsvéti ünnepének megtartására vonatkozó szabályokat – tájékoztatott szerdán a test&am
Morális szempontból mindenképpen diszkriminatív, hogy kizárólag román nyelvű táblával emlékeztek a magyarok által épített vasútvonalra Kolozsváron – jelentette ki Csoma Botond parlamenti képviselő, miután csütörtökön kérést iktatott a Román Vasúttársaságnál (CFR).
Becsületsértésért és rasszista jellegű Facebook-bejegyzésért vétkesnek találta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a lapunk marosvásárhelyi munkatársát a világhálón sértegető Takács Szabolcsot, Koronka polgármesterét.
Zigeunersauce, azaz cigánymártás helyett a jövőben magyar paprikás szósz néven kerül a polcokra a Knorr egyik népszerű terméke – adta hírül a német média alapján a Magyar Nemzet.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tízezer lejes bírságot szabott ki arra a marosvásárhelyi taxis cégre, amelynek egyik sofőrje megtagadta a fuvart egy fogyatékkal élő, tolókocsis gyermektől és édesanyjától.