Megállapodás született Csíkszereda „félkörgyűrűjének” tervezéséről

Megállapodás született Csíkszereda „félkörgyűrűjének” tervezéséről

Partnerségi megállapodást kötött Csíkszereda önkormányzata a Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társasággal (CNAIR) a hargitai megyeszékhelyet és a szomszédos felcsíki falvakat megkerülő út tervezéséről.

2021. november 10., szerda

Az első év mérlege: Csíkszereda polgármestere a Krónika Live-ban

Megvalósításokban bővelkedő első évről vont mérleget nemrég Korodi Attila, Csíkszereda tavaly októberben beiktatott új polgármestere, azonban a polgárok közérzete nem mindig igazolja azt, hogy jó irányba mozdult volna el a város.

Az első év mérlege: Csíkszereda polgármestere a Krónika Live-ban
2021. október 31., vasárnap

Múlt, jelen és jövő: a több mint kétezres lélekszámú csíkszeredai református egyházközség helyzetéről

A reformáció kezdeteként számontartott cselekedet évfordulójának alkalmából körbejártuk a Csík környék

Múlt, jelen és jövő: a több mint kétezres lélekszámú csíkszeredai református egyházközség helyzetéről
2021. október 23., szombat

Csíkszereda a legolcsóbb, legélhetőbb romániai megyeszékhely

A főváros után Kolozsvár és Brassó a „legdrágább” romániai megyeszékhely a Hotnews hírportál számításai szerint, amelyeket az alapélelmiszer- és albérletátlagárak, valamint az átlagfizetés összevetése révén végeztek.

Csíkszereda a legolcsóbb, legélhetőbb romániai megyeszékhely
2021. október 22., péntek

Megduplázta a temetések számát a negyedik hullám több erdélyi városban

Több erdélyi városban is megkétszereződött az elmúlt időszakban a temetések száma, ami miatt akár egy hetet is várni kell a végső búcsúra. 

Megduplázta a temetések számát a negyedik hullám több erdélyi városban
2021. október 19., kedd

Az UEFA Youth League csíki szemmel: Angersből jelentkezik a Krónika Live

Rendhagyó helyszínről jelentkezik a Krónika Live ezen a héten: Franciaországból, méghozzá Angers városából közvetítjük a videópodcast e heti kiadását.

Az UEFA Youth League csíki szemmel: Angersből jelentkezik a Krónika Live
2021. október 18., hétfő

Székelyföldi közgyűjtemények tartalmait digitalizálja a budapesti Néprajzi Múzeum

Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy után hétfőn Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson kezdik meg a néprajzi tartalmak digitális fejlesztését a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársai.

Székelyföldi közgyűjtemények tartalmait digitalizálja a budapesti Néprajzi Múzeum
2021. október 11., hétfő

Elhunyt a csíkszeredai kórház egyik koronavírusos alkalmazottja

Meghalt a csíkszeredai sürgősségi kórház egyik, koronavírussal fertőzött alkalmazottja. A hírt az egészségügyi intézmény tette közzé Facebook-oldalán.

Elhunyt a csíkszeredai kórház egyik koronavírusos alkalmazottja
2021. október 05., kedd

Átadták a megnagyobbított csíkszeredai Kis herceg óvodát

A magyar állam támogatásával megnagyobbított és felújított óvodát avattak Csíkszeredában kedden, a pedagógusok világnapján.

Átadták a megnagyobbított csíkszeredai Kis herceg óvodát
2021. augusztus 26., csütörtök

Futófesztiválra készül Csíkszereda, 1500 résztvevőt várnak

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.

Futófesztiválra készül Csíkszereda, 1500 résztvevőt várnak
2021. augusztus 09., hétfő

Belső kivizsgálás indult a sportminisztériumban a Steaua-drukkerek magyarellenes kirohanásai miatt

Az ifjúsági és sportminisztérium határozottan elítéli a Bukaresti Steaua és az FK Csíkszereda közötti labdarúgó-mérkőzésen tapasztalt diszkriminációt, ezért a szaktárca erőszak elleni bizottsága belső kivizsgálást indított az ügyben.

Belső kivizsgálás indult a sportminisztériumban a Steaua-drukkerek magyarellenes kirohanásai miatt
2021. augusztus 05., csütörtök

Koncerttel ünnepel a jubiláló Csíki Kamarazenekar

Idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Csíki Kamarazenekar. A jubileumi eseményt ma tartják a csíkszeredai Szent Ágoston-plébániatemplomban, ahol Beethoven műveiből csendülnek fel részletek. Kovács László, a kamarazenekar vezetője a Krónikának elmondta, mára a zenekar nemcsak fontos része, alakítója Csíkszereda

Koncerttel ünnepel a jubiláló Csíki Kamarazenekar
2021. július 30., péntek

Ordibált a sérült gyermekét szállító nővel a csíkszeredai kórház kapusa

Minősíthetetlenül viselkedett a sérült gyermekét sürgősségre szállító édesanyával a csíkszeredai kórház kapusa. 

Ordibált a sérült gyermekét szállító nővel a csíkszeredai kórház kapusa
2021. június 22., kedd

Magyar válogatott hokisokkal erősít a Sportklub és a Gyergyói HK

Két magyar válogatott jégkorongozó, a kapus Adorján Attila és a csatár Bodó Christopher is erdélyi csapathoz igazolt: előbbi az Erste Liga-bajnok SC Csíkszeredában, utóbbi a Gyergyói HK-ban folytatja pályafutását.

Magyar válogatott hokisokkal erősít a Sportklub és a Gyergyói HK
2021. június 18., péntek

Szép és bátor alakítások az Unscene művészeti szemlén

A szervezők és a meghívottak is sikeres kezdeményezésként könyvelték el a csíkszeredai Unscene – Művészeti Egyetemek Fesztiváljának nulladik kiadását. Négy egyetem több mint 110 alkotója vett részt a hatnapos rendezvényen.

Szép és bátor alakítások az Unscene művészeti szemlén
2021. május 19., szerda

Meglepő rangsor: Csíkszereda a második legjobban oltó romániai megyeszékhely

Kakukktojás is akad a jól oltó romániai megyeszékhelyek listáján, derült ki az országos oltási kampányt koordináló bizottság adataiból. A Hargita megyei oltásszkepticizmus ellenére Csíkszereda dobogós lett.

Meglepő rangsor: Csíkszereda a második legjobban oltó romániai megyeszékhely
2021. május 11., kedd

A szavakba öntött feszültség súlya sokkal elviselhetőbb: Dr. Bagdy Emőke pszichológus a járvány okozta lelki gondok leküzdéséről

A pandémia időszakában alkalmazható megküzdési stratégiákról tartott nyitóelőadást Dr. Bagdy Emőke szakpszichológus a  XVIII. Online Csíkszeredai Kari Tudományos Diákköri Konferencián. Az egyensúly fenntartásához szükséges módszereken túl a hitről is szó esett, mint az ember láthatatlan csontvázáról. 

A szavakba öntött feszültség súlya sokkal elviselhetőbb: Dr. Bagdy Emőke pszichológus a járvány okozta lelki gondok leküzdéséről
2021. április 09., péntek

Ortodox pap a csíkszeredai ételszentelésről: a képmutatás elkábítja Romániát

„A képmutatás elkábítja Romániát” – így reagált egyebek mellett Eugen Tănăsescu ortodox pap, a konstancai érsekség szóvivője arra, hogy a román sajtó és a román politikum is pozitív példaként emelte ki a húsvétvasárnapi csíkszeredai ételszentelést.

Ortodox pap a csíkszeredai ételszentelésről: a képmutatás elkábítja Romániát