A pénzügyőrök két román rendszámú, túlsúlyos kisteherautót állítottak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cigándon, a sofőröket összesen 1,3 millió forint bírságra büntették – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt 24 órában országszerte 10 89 szabálysértést észleltek a rendőrök és a csendőrök, és több mint 3,8 millió lej értékben róttak ki bírságot – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Egy megyei razzia keretében tanórákról lógó, alkoholt fogyasztó, cigarettázó és játékteremben szórakozó diákokat büntetett meg csütörtökön a Szilágy megyei csendőrség.
A Magyar Rendőrség e-ügyintézési portálját, a https://ugyintezes.police.hu honlapot „koppintották” le internetes csalók. A bűnözők megtévesztő SMS-ben keresik meg áldozataikat, így próbálják megszerezni bankkártyaadataikat.
A hétvégén ismét rendőrségi nagyüzem volt az ország közútjain. Csak Szilágy megyében háromszáz egyenruhás razziázott, és 785 személyt igazoltattak.
Az idei év első felében 21 168 hamis hívás futott be a rendőrséghez a 112-es egységes segélyhívószámon – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Nem kellett sokáig várni, hogy kiosszák az első gyorshajtás miatti bírságot az észak-erdélyi autópálya csütörtökön átadott, Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti szakaszán.
Zilah belvárosában 103 km/óra sebességgel száguldó sofőrt fülelt le a rendőrség, ráadul a gápkocsivezető átjárón előzött. Halmazati büntetésként öt hónapra vált meg a hajtási jogosítványától.
A balesetek számának növekedése a magyarországi közutakon nem csupán még több sebességmérő készülék (traffipax) kihelyezését idézte elő, hanem a büntetések drágulását is.
Az év első hét hónapjában rekordszámú, mintegy 136 000 járművezetői engedélyt vont be a rendőrség, ezek 12,9 százalékát a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmények miatt – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Román Rendőrség sajtószóvivője.
Hat szabálysértési bírságot szabott ki a csendőrség pénteken a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csütörtöki oltásellenes tüntetésének résztvevőire, egy személy ellen pedig büntetőeljárást indítottak.
A rendőrök és a csendőrök az elmúlt 24 órában több mint 2,8 millió lej értékben szabtak ki bírságot összesen 8097 szabálysértésért – közölte csütörtökön a belügyminisztérium.
A kolozsvári tűzoltóság megbírságolta az augusztus 3–6. között lezajlott Untold fesztivál szervezőit, amiért az Imagine Dragons amerikai zenekar koncertjére a jóváhagyottnál lényeges több embert engedtek be.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során 955 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 106-ot ittas, 14-et kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt..
Ingatlanügynökség által üzemeltetett illegális kavicsbányára bukkantak a környezetvédelmi hatóságok Bihar megyében.
Több mint 400 ezer lejre szabtak ki bírságot az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) ellenőrei a tengerparti üdülőtelepeken a múlt héten.
Pénzbírsággal sújtotta az Állami Egészségügyi Felügyelet az urziceni-i kórház menedzserét, valamint azt az orvost és asszisztenst, akik ügyeletesek voltak hétfő reggel, amikor a kórház előtt, az utcán szült egy nő.
Az országos fogyasztóvédelmi hatóság Kovászna megyei felügyelősége megbírságolta, illetve felfüggesztette a működési engedélyét a turisztikai szolgáltatásokat nyújtó dálnoki Gaál-kúriának.