Európai felmérés: függetlenségre tanít az energiaválság és a koronavírus-járvány

Európai felmérés: függetlenségre tanít az energiaválság és a koronavírus-járvány

A Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében elkészült átfogó közvélemény-kutatás alapján az európai állampolgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá más országokra. 

2021. december 14., kedd

Nagy-Bege Zoltán: baj lehet abból, hogy megszüntette az energiapiaci versenyt az árak maximálása

Az energia árának maximálása megszüntette a piaci versenyt, aminek a következményei a Versenytanács látókörébe kerülhetnek – jelentette ki az utóbbi intézmény által kedden szervezett bukaresti rendezvényen Nagy-Bege Zoltán.

Nagy-Bege Zoltán: baj lehet abból, hogy megszüntette az energiapiaci versenyt az árak maximálása
2021. december 09., csütörtök

A vállalkozásoknak kérniük kell a rezsitámogatást, de nem minden érintettnek jár az állami árkompenzáció

Kérvényt kell benyújtaniuk az energiaszolgáltatókhoz azoknak a gazdasági entitásoknak, akik jogosultak az árkompenzációra, ellenkező esetben nem kapnak állami támogatást. Vannak ugyanakkor olyan cégek is, amelyek nem jogosultak a segítségre.

A vállalkozásoknak kérniük kell a rezsitámogatást, de nem minden érintettnek jár az állami árkompenzáció
2021. december 07., kedd

Kitolással az újabb kitolás ellen: meghosszabbították a távhőfogyasztást mérő órák beszerelésének határidejét

A képviselőház kedden úgy döntött, hogy egy évvel, 2022. december 31-ig kitolja az egyéni fogyasztásmérők felszerelésének határidejét.

Kitolással az újabb kitolás ellen: meghosszabbították a távhőfogyasztást mérő órák beszerelésének határidejét
2021. december 06., hétfő

Tartós drágulás és káosz a romániai energiapiacon

Az elmúlt hónapokban foganatosított jelentős emelések után sorra értesítik a romániai energiaszolgáltatók a további, sok esetben 200 százalékos drágításról a fogyasztókat. 

Tartós drágulás és káosz a romániai energiapiacon
2021. december 06., hétfő

Ciolacu nemzeti energiaszolgáltatóval „vívná ki” Románia energetikai függetlenségét

Nemzeti energiaszolgáltató alapítását szorgalmazza Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint ezáltal 3–5 év alatt el lehetne érni Románia energetikai függetlenségét.

Ciolacu nemzeti energiaszolgáltatóval „vívná ki” Románia energetikai függetlenségét
2021. november 24., szerda

Gáz álhír: a miniszter határozottan cáfolja, hogy veszélyben lenne Románia földgázellátása

Nem fog akadozni a tél folyamán a földgázellátás – jelentette ki szerdán az energiaügyi miniszteri tisztségre jelölt Virgil Popescu.

Gáz álhír: a miniszter határozottan cáfolja, hogy veszélyben lenne Románia földgázellátása
2021. november 23., kedd

Szabadulnak ügyfeleiktől a földgázszolgáltatók – A fogyasztók érdekeit védő szabályzatmódosítás készül

Példátlan helyzet alakult ki a földgázszolgáltatók piacán, egyre több kisebb kereskedő mond le az engedélyéről, a fogyasztóknak védőhálót jelentő végső szolgáltatói státus is inog, a nagyok sem akarnak újabb ügyfeleket.

Szabadulnak ügyfeleiktől a földgázszolgáltatók – A fogyasztók érdekeit védő szabályzatmódosítás készül
2021. november 20., szombat

Emil Boc után Tánczos Barna is betiltaná az egyéni hőközpontok felszerelését az újonnan épülő tömbházakban

Olyan intézkedéscsomagot készítünk elő, amely megtiltja az újonnan épülő tömbházakban a saját központi fűtés bevezetését – közölte pénteken Facebook-oldalán Tánczos Barna.

Emil Boc után Tánczos Barna is betiltaná az egyéni hőközpontok felszerelését az újonnan épülő tömbházakban
2021. november 19., péntek

Sötét riogatások: európai szintű áramösszeomlás helyett a valós romániai energiaellátási problémáktól kellene félni

Egyre több olyan, már-már álhír kategóriába sorolható pánikkeltő üzenet, cikk kering a világhálón, amelyek egy európai szintű áramkimaradás közelgő veszélyével riogatnak. Legtöbbjük egy osztrák miniszter nyilatkozataira alapoz.

Sötét riogatások: európai szintű áramösszeomlás helyett a valós romániai energiaellátási problémáktól kellene félni
2021. november 19., péntek

„Megeszi” a pénzünket a felpörgött infláció: évtizedes csúcson a pénzromlás mértéke Romániában

Gyakorlatilag megeszi a pénzünket az infláció: a 8 százalékhoz közelítő pénzromlás miatt a romániai reálbér ma már kevesebbet ér, mint tavaly ilyenkor, és a banki letétek után járó kamat is elszáll. 

„Megeszi” a pénzünket a felpörgött infláció: évtizedes csúcson a pénzromlás mértéke Romániában
2021. november 16., kedd

További cégeket bírságolt meg a fekete pénteki parancsnokság, kolozsvári, nagyváradi és besztercei bolt is van a listán

További huszonkét céget bírságolt meg az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) különleges fekete pénteki parancsnoksága a vásárlócsábító ajánlataik körül tapasztalt rendellenességek miatt. A bírságok értéke 359 ezer lej.

További cégeket bírságolt meg a fekete pénteki parancsnokság, kolozsvári, nagyváradi és besztercei bolt is van a listán
2021. november 15., hétfő

FRISSÍTVE – Az eMag sem úszta meg: megbírságolta a fogyasztóvédelem a fekete pénteki árképzés miatt

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 50 000 lejre bírságolta Románia legnagyobb webáruházát, a Dante International Rt. által működtetett eMagot a fekete pénteki akció során tapasztalt rendellenességek miatt.

FRISSÍTVE – Az eMag sem úszta meg: megbírságolta a fogyasztóvédelem a fekete pénteki árképzés miatt
2021. november 12., péntek

„Stabilizálódik a gázár tavaszra” – Antal Lóránt szenátor a távhő-gondokról, a hálózatbővítésről és az árkompenzálásról

A technológiai újítások elmaradása és a szolgáltató cégek rossz menedzsmentje miatt vannak gondok a távhő rendszerekkel, de ezekről leválni csak azoknak érdemes, akik elégedetlenek a szolgáltatással.

„Stabilizálódik a gázár tavaszra” – Antal Lóránt szenátor a távhő-gondokról, a hálózatbővítésről és az árkompenzálásról
2021. november 11., csütörtök

Tíz erdélyi város is részesül a kormány 310 millió lejes távhő-támogatásából

A helyi önkormányzatok igénylésére több mint 310 millió lejjel támogatja a kormány 31 város megdrágult távfűtési számlájának kifizetését – adja hírül csütörtök esti közleményében az RMDSZ.

Tíz erdélyi város is részesül a kormány 310 millió lejes távhő-támogatásából
2021. november 11., csütörtök

Tízéves Romániában a fekete péntek, a fogyasztóvédelem különleges parancsnoksággal csapna le a trükközőkre

Különleges fekete pénteki parancsnokság létrehozását jelentette be csütörtökön az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), céljuk a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb akciók non-stop ellenőrzése ebben az időszakban. Máris 11 megbírságolt cégről adtak hírt.

Tízéves Romániában a fekete péntek, a fogyasztóvédelem különleges parancsnoksággal csapna le a trükközőkre
2021. november 09., kedd

Kicsi a valószínűsége országos áramszünetnek egy román szakértő szerint

Romániában csak nagyon kis valószínűséggel fordulhat elő országos áramszünet (blackout), mert a rendszer automatikusan elhárítja ezt a veszélyt – jelentette ki egy keddi konferencián Laurenţiu Urluescu, az AFEER elnöke.

Kicsi a valószínűsége országos áramszünetnek egy román szakértő szerint
2021. november 09., kedd

A nyuszira maradhat a karácsonyi ajándékok kiosztása a Kína-függőség miatt

Kína energetikai válsága az egész világra, így Romániára is kihat: hónapokat késhet minden olyan termék kiszállítása, amelynek valamely alkotóeleme az ázsiai országban készül. Ez pedig jelentősen befolyásolhatja a karácsonyi ajándékozás folyamatát.

A nyuszira maradhat a karácsonyi ajándékok kiosztása a Kína-függőség miatt