Több mint 2000 kilométer autópályát, több ezer iskolát vagy 27 regionális kórházat lehetne építeni évente a be nem hajtott adókból Romániában.
Többletadót vetne ki a jellemzően piaci körülmények miatt előállt, előre nem tervezett, „szél befújta” nyereségre Miklós Zoltán parlamenti képviselő.
A lakosság elszegényedését okozó infláció Romániában is folyamatos vita tárgya.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei nem tudtak megegyezése jutni a 15 százalékos globális minimumadóról, ugyanakkor elfogadták az eurócsoport ajánlását, hogy Horvátország csatlakozzon az euróövezethez január elsején.
Bizonytalan időkben nem egészséges játszani az adórendszerrel – jelentette ki pénteken Nicolae Ciucă kormányfő, hangsúlyozva, a liberálisok nem támogatnak egyetlen olyan intézkedést sem, amely „megfojtaná az üzleti szférát”.
Nagyszabású ellenőrzésekbe kezd július 1-jétől az Országos Adóhatóság (ANAF) a magánszemélyek körében; főleg azokat az eseteket fogják megvizsgálni, amikor túl nagy az eltérés a hivatalosan bevallott jövedelem és a felhalmozott vagyon között.
Többletadót róna ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfő fizetését meghaladó közalkalmazotti bérekre és a különnyugdíjakra.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön közölte, a kormánykoalíció úgy döntött, hogy 3 milliárd lejt különít el az alacsony és közepes keresetűek jövedelemadó-kedvezményére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a romániai adórendszer módosításának fő célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és az adófizetők közötti társadalmi szolidaritás biztosítása. Erről sajtóközleményben fejtette ki álláspontját szerdán a PSD.
A héten előrukkolhat a bukaresti kormánykoalíció az adótörvénykönyv tervezett módosításaival – jelentette be kedden Adrian Câciu pénzügyminiszter.
Florentina Peia, az Agerpres különtudósítója jelenti: Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott hétfőn, hogy jelenleg nincs döntés a koalíció szintjén az adórendszer megváltoztatásáról, és nem is látja úgy, hogy ez a rendszer a közeljövőben változni fog.
A Ciucă-kabinet és a kormánynak alárendelt intézmények célkeresztjébe került az adócsalás, a következő időszakban több intézkedéssel is megpróbálják elvenni a cégek kedvét a mismásolástól.
Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
Szerdán lejár a kötelező adóbevallás határideje, és ezzel egy időben lejár az az időpont is, ameddig dönthetünk adónk 3,5 százalékáról.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök hétfőn kijelentette, hiba lenne eltörölni az adókedvezményeket az IT-ágazatban, és hozzátette, hogy Romániában a munkát „túlságosan megadóztatják” a tőkejövedelem adózási szintjéhez képest.
Tárgyalni kell a koalícióban az egységes adókulcsról és a progresszív adózásról – jelentette ki Marcel Ciolacu, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint az üzleti szféra képviselőivel is egyeztetni kell a témáról.
Miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyértelműen a többkulcsos adórendszer mellett száll síkra, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ragaszkodik a jelenlegi egykulcsos adózáshoz. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan viszonyul a kérdéshez az RMDSZ.
Nicolae Ciucă miniszterelnök úgy nyilatkozott pénteken Kolozsváron, hogy egyelőre nem tárgyalnak a progresszív adózási rendszer bevezetéséről, a pénzügyminisztériumi munkacsoport az elemzések és tanulmányozások szakaszában van.