Kihallgatta a rendőrség pénteken Adrian Stănculeát, a bukaresti plasztikai sebészetre és égési sérültek ellátására szakosodott kórház intenzív osztályának vezetőjét, valamint az osztály főnővérét a kórházban tapasztalt súlyos mulasztások ügyében.
Újabb ügyben állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Liviu Dragneát, a parlament legnagyobb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, akit áprilisban jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
Lárvák egy beteg sebeiben, vérátömlesztés rossz vércsoportú vérrel – súlyos rendellenességekre derült fény az égési sérülteket ellátó bukaresti kórházban.
Áldozataikat rabláncon tartó és rendszeresen bántalmazó emberkereskedőket vett őrizetbe Romániában, az Argeș megyei Berevoiești községben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán.
Letette szerdán a hivatali esküt az államfői rezidencián, Klaus Johannis elnök előtt az alkotmánybíróság három, idén kinevezett tagja, akik három olyan taláros helyét veszik át, akinek idén járt le a mandátuma.
Bírálta Gabriel Oprea, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) alapító elnöke, hogy az alakulat beleolvad a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártba (PMP).
Június végéig 68 menekültet telepítettek át Romániába Olaszországból és Görögországból az uniós áthelyezési mechanizmus keretében – közölte kedden a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Bevándorlási Felügyelet.
Két napon belül a második magas rangú ortodox egyházi vezetőt idézte be kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a George Becali üzletember, a Bukaresti Steaua finanszírozója által a börtönben írt könyvek ügyében.
Romániában is megjelent a zikavírus: az első fertőzött nő nyilvántartásba vételétről kedden számolt be a bukaresti egészségügyi minisztérium.
Váratlan lavinát indított el, hogy az egyetemi címeket és okleveleket tanúsító bukaresti tanács nemrég plágiumnak minősítette Victor Ponta volt kormányfő doktori dolgozatát, és kérte a tudományos cím visszavonását.
Vádat emelt Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a házelnököt hamis tanúzás és bűnpártolás gyanújával állítják bíróság elé – közölte csütörtökön a vádhatóság.
Letették hivatali esküjüket csütörtökön a Dacian Cioloș vezette szakértői kabinet új miniszterei, akiket a kormányátalakítás keretében nevezett ki Klaus Johannis államfő.
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
Az alkotmánybíróság határozata értelmében más választott tisztségviselőkhöz hasonlóan a helyi és megyei tanácsosok mandátuma is megszűnik, ha jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik őket.
Egyszerre négy minisztere leváltását jelentette be kedden délután Dacian Cioloş. A szakértői kormány feje azzal indokolta a kormányátalakítást, hogy új lendületet kíván adni a kabinet tevékenységének, ehhez pedig elengedhetetlenek a személycserék.
Versenyképes Románia címmel vitát hirdetett kedden a Dacian Cioloș vezette bukaresti szakértői kormány az ország középtávú fenntartható gazdasági fejlesztési stratégiájának elfogadása érdekében.
Interjú Máté András képviselőházi RMDSZ-frakcióvezetővel a vitatott jogszabályokról
Súlyos következményekkel járhat Victor Ponta volt miniszterelnök számára, ha az oktatási miniszter eleget tesz az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) javaslatának, és plágium miatt visszavonja a politikus doktori címét.