Áldozataikat rabláncon tartó és rendszeresen bántalmazó emberkereskedőket vett őrizetbe Romániában, az Argeș megyei Berevoiești községben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán.
2016. július 13., 19:252016. július 13., 19:25
2016. július 13., 20:042016. július 13., 20:04
A rendőrség kommandósaival közösen végrehajtott házkutatások során az ügyészek a bűnszövetkezet több tucatnyi tagját vették őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy erőszakkal koldulásra, különböző munkák végzésére, lopásra kényszerítettek mintegy 40 szabadságától megfosztott, kiszolgáltatott – testi vagy szellemi fogyatékkal élő, nincstelen vagy kiskorú – személyt. A rajtaütéskor három felnőtt és két 10-12 év körüli kiskorú áldozatot láncra kötve találtak meg.
A DIICOT közleménye szerint a bűnszövetkezet tagjai gyakran zsúfolt helyekről, templomok közeléből, vasúti és buszállomásokról rabolták el áldozataikat, akiket embertelen körülmények között, háziállatok mellett tartottak fogva, rendszeresen pofoztak, rugdostak, korbácsoltak, hideg és forró vízzel locsoltak, alkalmanként pedig – a fogva tartóik szórakoztatására – arra kényszerítették őket, hogy egymással verekedjenek.
A rabszolgákat, akiket ételmaradékokkal a földről etettek, koldulásra és falopásra, háziállatok őrzésére használták, de velük takaríttatták az udvart, mosatták ki a ruhát is. Az ügyészség szerint 2008 óta a bűnszövetkezetben részt vevő klánok legalább 40 áldozatot fosztottak meg szabadságuktól és használtak kényszermunkára. A házkutatás során az ügyészek 228 ezer lej készpénzt, egykilónyi aranyat, és több, a falopáshoz használt láncfűrészt és utánfutót foglaltak le. A DIICOT közleménye szerint a gyanúsítottakat a bűnvádi eljárás során megilleti az ártatlanság vélelme.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!