Az ország egész területére vonatkozó, párás melegre vonatkozó figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM).
A tervezett időtartamnál tovább, augusztus 25-ig vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) az igazságügyi felügyelet.
Erdőtűz pusztított a Vaskapu-szorosban található Szinice (Svinita) természetvédelmi területen, amelyet különleges élőhellyé nyilvánított a Természetvédelmi Világszövetség.
Legalább két évbe telik, amíg elkezdődhet a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás előállítása a Cantacuzino Intézetben - közölte Cristian Grasu egészségügyi államtitkár.
Feltételesen szabadlábra helyezte hétfőn a vaslui-i törvényszék Relu Fenechiu volt közlekedési minisztert, akit még 2014 januárjában ítéltek jogerősen öt év szabadságvesztésre az úgynevezett transzformátor-ügyben.
A román állampolgárság megvonásával „büntetné” Kelemen Hunort a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció, amiért az RMDSZ elnöke kimondta: a magyarok nem ünneplik meg az 1918-as nagygyűlés évfordulóját.
Megszüntetné a román kormány a rendőrök 47 éves koruk előtti nyugdíjba vonulásának lehetőségét, és meggátolná azt is, hogy a korkedvezménnyel nyugállományba vonultakat visszafoglalkoztassák az állami szektorban – írta hétfői számában a România Liberă.
Több mint félmillió utas haladt át a hétvégén Románia határátkelőin - közölte vasárnap a román határrendészet.
Romániában öt ember vesztette életét az elmúlt két napban hőguta miatt – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió. Az áldozatok túl sokat tartózkodtak a szabadban anélkül, hogy védekeztek volna a túlhevülés ellen.
A külügyminisztérium stratégiai kommunikációs központot hozott létre azzal a céllal, hogy elemezze és ellensúlyozza az álhíreket – jelentette be pénteken Teodor Meleşcanu külügyminiszter.
A különleges nyugdíjak korlátozásáról döntött a román kormány pénteki ülésén, amelyen Mihai Tudose miniszterelnök a belügyi alkalmazottak bérének növelését is bejelentette.
A székely önrendelkezés kinyilvánítása, a függetlenedés a hosszú távú célja az Egyesült Államokban létrehozott Székelyek Világszövetsége nemrég nyilvánosságot kapott kezdeményezésének, miszerint nyilvánítsák honos népcsoporttá Magyarországon a székelyt.
Idén 14,1 milliárd lejre tehető a nyugdíjalap hiánya, jövőre pedig a deficit elérné a 17,2 milliárd lejt, amennyiben nem kizárólag az infláció mértékében növelnék a különnyugdíjakat – nyilatkozta csütörtökön Ionuţ Mişa pénzügyminiszter.
A román védelmi miniszter amerikai harci helikopterek vásárlásáról írt alá az Egyesült Államok kormányának címzett szándéknyilatkozatot csütörtökön, miután Mihai Tudose miniszterelnök és a kormány több tagja a Bell Helicopter cég képviselőit fogadta.
Egy tényleges életfogytiglanra ítélt, börtönben ülő negyven éves férfi ellen emelt vádat csütörtökön a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség, amiért több ízben halálosan megfenyegette egy ország romániai külképviseletének munkatársait.
Két arany- és két bronzérmet nyertek a román diákok a Teheránban tartott nemzetközi informatika olimpián, közölte az oktatási minisztérium.
A magas hőmérsékletek miatt megnő a bozóttüzek száma, jelentette ki Raed Arafat.
Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat (Rosszelhoznadzor) ideiglenes korlátozást vezetett be a Romániából származó élő sertések és sertéshúsból készült hústermékek bevitelére.