A két évvel ezelőtt elrabolt Iulian Gherguţ román biztonsági őrrel és öt másik tússzal tett közzé videofelvételt Maliban az al-Kaida – jelentette vasárnap az AFP az iszlamista honlapokat monitorizáló SITE nevű amerikai központra hivatkozva.
A palliatív kezelésben részesülő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő és súlyos fogyatékkal élő gyerekeknek a jövőben nem kell időszakos ellenőrzéseken megjelenniük - jelentette be Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.
Pénzbeli kárpótlást kapnak azon természetvédelmi területen lévő erdők tulajdonosai, ahol korlátozzák a fakitermelést – döntött pénteki ülésén a kormány. A gazdák 226-493 lej kárpótlásra jogosultak hektáronként.
Kilenc, Magyarországra átszökni próbáló ázsiai bevándorlót zsúfolt egy Skoda Fabia márkájú személygépkocsiba egy szerb állampolgár, akit péntekre virradó éjszaka tartóztattak fel a román határrendészek.
Közzétette az oktatási minisztérium a képességfelmérő vizsgák végleges eredményeit honlapján. Országos szinten a vizsgázó tanulók 76,9%-a kapott átmenő jegyet.
Vörös jelzésű hőségriadót adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország 19 megyéjére és a fővárosra. A riasztás este 21 óráig érvényes. Viharokra, felhőszakadásokra és jégesőre is számítani lehet.
A verespataki aranybányát megnyitni akaró Gabriel Resources vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását. A cég pénteken nyújtja be kártérítési követelését a román állammal szemben.
Bűnügyi kivizsgálást indított a Bukaresti Katonai Törvényszéki Ügyészség az Argeş megyei baleset kapcsán, amelyben három katona életét vesztette. A Nagysinkről Câmpulungra tartó jármű lesodródott az útról és szakadékba borult.
Klaus Johannis államfő felszólította a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíció, valamint az RMDSZ vezetőit, hogy vessenek véget a „pénz- és adóügyi hirtelenkedésnek", mert a polgárok biztosítékokat szeretnének a tekintetben, hogy a kormány a jogállamot védi.
Bizalmat szavazott csütörtökön a román parlament a Mihai Tudose miniszterelnök vezette kormánynak. Az új kabinetet 275 törvényhozó támogatta szavazatával, 102 honatya ellene voksolt.
Az alkotmánybíróságon tett panaszt csütörtökön Sorin Grindeanu leváltott miniszterelnök, aki úgy véli: a kabinetjének bukásához vezető bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti szavazás nem volt titkos, mivel sokan felmutatták a golyót, mielőtt bedobták a szavazóurnába.
Nem fogja megszavazni a Mihai Tudose vezette új bukaresti kormányt Ovidiu Ganţ, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) parlamenti képviselője.
Felkészültek a hatóságok a nagy hőségre, Raed Arafat államtitkár szerint 840 mentőautó és a SMURD 270 járműve áll készenlétben. Nagyváradon üzembe helyezték a „hűsítő” konténereket. Csütörtöktől több déli megyében narancssárga hőségriadó van érvényben.
Terrorizmussal gyanúsított férfit vett őrizetbe a román legfőbb ügyészség terrorizmus és szervezett bűnözés elleni főosztálya (DIICOT). Az Iszlám Államhoz csatlakozott román férfi együttműködött egy, a párizsi terrortámadásban érintett dzsihadista szervezettel is.
Az RMDSZ nagy valószínűséggel megszavazza a Mihai Tudose vezette új román kormány beiktatását, hacsak a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása nem hoz „kellemetlen meglepetéseket” – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán.
Megtartja posztján a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Grindeanu-kabinet minisztereinek többségét a román szociálliberális koalíció, a 27-ről 28 tagúra bővülő kormány névsora 11 új nevet tartalmaz – derült ki szerdán.
Sárga jelzésű hőségriadót bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az ország tizenkét, zömében nyugati megyéjében. Keleten viharokra figyelmeztetnek.
Egész éjjel oltották a tüzet Baloteşti-en, miután kedden délután kigyulladt egy bútorlerakat. A lángok később átterjedtek egy közelben lévő lerakatra is, ahol műanyagot, faanyagokat és nyomás alatt lévő tartályokat tároltak.