Közvitára bocsátották azt a kormányrendelet-tervezetet, miszerint összesen 25 fertőző betegség esetén otthoni vagy intézményes karanténba helyezhessék a megnevezett kórok egyikével diagnosztizált pácienseket. A koronavíruson kívül a felsorolt betegségek között található a kanyaró, az agyhártyagyulladás, a tuberkulózi
Megvétózta az országos vészhelyzeti bizottság a közegészségügyi intézet döntését, és levette Spanyolországot a sárgával jelzett országok listájáról, így mégsem kell karanténba vonulniuk az onnan beutazó polgároknak.
Két évvel a román diaszpóra tömegoszlatással végződött kormányellenes tüntetése után is még illetékességi vita hátráltatja a felelősök elszámoltatását
A vasárnap elvégzett kevesebb teszt eredményeképpen tovább csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk az új esetekkel meghaladta a 62 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 2729 elhalálozást jegyeztek, 29-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte&
Valószínűleg meghosszabbítja a kormány a veszélyhelyzetet – jelentette be hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök.
Az Orban-kormánynak mennie kell – véli a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke. Călin Popescu-Tăriceanu szerint az új kabinetnek gazdaságfenntartó intézkedésként növelnie kell a lakosság jövedelmét.
Több szálon folyik a vizsgálat annak a vaslui-i lánynak az ügyében, aki július végi nagykorúsági bulija után több társával együtt koronavírusra utaló tünetekre panaszkodott, ám hiába végezték el a tesztet, nem várták meg az eredményét, és – összesen 29-en – a tengerpartra utaztak, hogy ott folytassák az &
A liberális kormány „fekete könyvét” ismertette egy vasárnapi sajtótájékoztatón a szenátus ügyvivő elnöke, a szociáldemokrata párti (PSD) Robert Cazanciuc. Állítása szerint az ebbe foglaltakra építik majd a bizalmatlansági indítványt, amelyet a Ludovic Orban vezette kormány ellen tervez benyújtani az alakulat.
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk az új esetekkel megközelítette az 62 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 2700 elhalálozást jegyeztek, 41-gyel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnapi jelentésében a stratégiai kommunik&
Több mint 100 ezer személy lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában – közölte vasárnap a határrendészet.
Románia 10 millió dózist igényelt az Európai Uniótól (EU) a koronavírus elleni, jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinából – jelentette be szombaton Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Mintegy 94 400 román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, több mint 32 100 járművel (ezek közül 11 500 teherszállító) – tájékoztatott szombaton a román határrendészet.
Csupán néhány esettel csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár meghaladta az 60 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 2659 elhalálozást jegyeztek, 43-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte szombati jelentésében a stratégiai kommu
Sürgősségi rendeletet fogadott el pénteki ülésén a román kormány a közegészségügyi felügyelőknek járó pótlékokról.
Most azok vannak hatalmon Bukarestben, akik az eddigi bel- és külföldi „megrendelők” számára fontosak, vagy legalábbis elfogadhatók – ezzel magyarázta a Krónikának nyilatkozó Pászkán Zsolt elemző a politikusokat célzó korrupcióellenes harc romániai lankadását.
A következő időszakban nőni fog az intenzív terápiás kezelésre szoruló koronavírusos betegek, valamint a COVID-19-cel összefüggésbe hozható halálesetek száma – véli a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke.
Az új karanténtörvény ellen is alkotmányossági óvást emelt pénteken Renate Weber ombudsman, miután július első három hetében a korábbi karanténintézkedések jogalapját megszüntető alkotmánybírósági határozat hátráltatta a koronavírus-járvány elleni védekezést. Ludovic Orban miniszterelnö
Sürgősségi esetekben a kórházi beutalást nem lehet előzetes koronavírusteszthez kötni – írja az Agerpres az Obudsman (Nép Ügyvédje) pénteki közleményére hivatkozva.