Victor Ponta fél lábbal már otthagyta a PSD-t

Victor Ponta volt miniszterelnök szerdán bejelentette, elküldi biankóban kiállított lemondólevelét Liviu Dragneának, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke belátása szerint járjon el a személyével kapcsolatban. Dragnea nem ért egyet Ponta gesztusával.

Krónika

2017. március 08., 14:412017. március 08., 14:41

2017. március 08., 15:592017. március 08., 15:59

„A véleménynyilvánításhoz való jogomhoz ragaszkodom, és ezután is el fogom mondani, amit gondolok. Nem akarom, hogy engem bárki is kitegyen a pártból, ezért elküldöm Liviu Dragneának a biankó lemondólevelemet, és amikor úgy gondolja, hogy nagyon megharagítottam, iktatja azt, és azzal megszabadult tőlem. De azt ne kérjék tőlem, hogy fogjam be a számat. Ebben a korban ezt már nem tudom megtenni\" – nyilatkozta Victor Ponta a parlament épületében, amikor arról kérdezték az újságírók, hogy fontolgatja-e a pártból való kilépését.

Ponta hozzátette, továbbra is támogatja a Sorin Grindeanu vezette kormányt, és ezután is arra biztatja az embereket, hogy szavazzanak a PSD-re. „Decemberben beszéltem utoljára telefonon Liviu Dragneával. Ő hívott fel, hogy megkérdezze, igaz-e, hogy aznap este találkozom Teodorovici-csal meg Bănicioiuval, hogy összeesküvéseket szőjünk. Letettem a telefont, lefilmeztem magamat egy kb. 3.000 km-re levő golfpályán, és elküldtem neki a kisfilmet azzal a megjegyzéssel, hogy ne hallgasson minden bolondra\" – fogalmazott Ponta, hozzátéve, hogy ezúttal sem fontolgat semmiféle összeesküvést, de ragaszkodik ahhoz, hogy kimondja, amit gondol.

A szociáldemokrata párt egykori vezetője hozzáfűzte, ha bárkit is zavarnak bíráló hozzászólásai, kész függetlenként tevékenykedni a továbbiakban, „és akkor senkinek nem kell majd azzal foglalkoznia, hogy mit mond\". A PSD jelenlegi elnöke viszont úgy véli, hogy Victor Pontának nem kell kilépnie a pártból. Liviu Dragnea elődje nyilatkozatára úgy reagált: nem ért egyet azzal, hogy a volt kormányfő távozzon az alakulatból. „Olvastam és próbálom megérteni, amit mond. Ha elküldi nekem a biankó lemondólevelét, nem fogom iktatni. Nem tudom elfogadni, hogy egy volt pártelnöknek olyan bánásmódban legyen része, mint annak idején Mircea Geoanának. Mircea Geoanával kapcsolatban is rosszul jártunk el\" – idézte az Agerpres hírügynökség Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával