Végeredmény: az óvások elbírálása után sem éri el az egyharmadot a pótérettségin sikeresen szereplők aránya

Képünk illusztráció •  Fotó: Haáz Vince

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

A pótérettségi óvások elbírálása utáni, végleges eredményei szerint a résztvevők 32,5 százalékának sikerült a vizsgája; ez 2,7 százalékkal jobb arány az első eredmények után közöltnél – közölte kedden az oktatási minisztérium.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 29., 14:292023. augusztus 29., 14:29

Az óvások elbírálása után 780-nal 9284-re nőtt a sikeresen vizsgázók száma.

Közülük 6656-an idén végeztek (34 százalékos sikerességi arány), 2628-an pedig korábbi években (29,2 százalék).

Idén országszerte 12 031 óvást nyújtottak be a vizsgázók a pótérettségi első eredményeinek közzétételét követően. Az újrajavítás nyomán 3874 dolgozat osztályzata módosult (nőtt vagy csökkent).

Mint ismeretes, a vizsgák átmenőjegye az 5-ös, a sikeres érettségihez legalább 6-os átlagot kell elérniük a jelentkezőknek.

Az idei pótérettségin országszerte digitálisan javították a dolgozatokat.

A minisztérium szerint az új módszerrel kiiktatták a dolgozatok megyék közötti szállításának költségeit, és jelentősen lerövidült a javítási idő. Ha a két javító tanár által adott osztályzat közötti különbség meghaladta az egy pontot, a rendszer automatikusan továbbította a dolgozatot másik két véletlenszerűen kijelölt javító tanárnak. Ugyanakkor jelentősen csökkent a hiba kockázata a végső jegy kiszámításakor vagy a papíron szereplő jegyeknek a számítógépes rendszerbe történő bevezetésekor. Mindemellett a digitális javítással lehetőség nyílik a vizsgaeredmények tételek, tanulói kategóriák vagy iskolák szerinti mélyreható kielemzésére – magyarázta közleményében a minisztérium.

A digitális értékeléshez valamennyi vizsgaközpontot lapolvasókkal szerelték fel. Az írásbeli vizsga lejártával a dolgozatokat a pótérettségizők jelenlétében a helyszínen beszkennelték, majd az országos platform továbbította mindegyiket két-két véletlenszerűen kijelölt, a vizsgázóétól eltérő megyében tartózkodó javító tanárnak – számolt be az Agerpres.

korábban írtuk

A 30 százalékot sem éri el a sikeresen pótérettségizők aránya
A 30 százalékot sem éri el a sikeresen pótérettségizők aránya

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 29,8 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek
2025. július 05., szombat

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga

Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga
2025. július 05., szombat

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök

Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök
2025. július 05., szombat

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról

Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról
2025. július 04., péntek

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
2025. július 04., péntek

Csökkentik a polgárok vásárlóerejét a deficitcsökkentő intézkedések

A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).

Csökkentik a polgárok vásárlóerejét a deficitcsökkentő intézkedések
2025. július 04., péntek

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
2025. július 04., péntek

Munkáltatók: igazságtalan, hogy a magánszektor fizeti meg a kormányok felelőtlenségét

A Concordia Munkáltatói Szövetség elnöke, Dan Șucu szerint a politikai osztály okozta új válságot nem adóemelésekkel, hanem a közpénzekkel való helyes gazdálkodással lehet megoldani.

Munkáltatók: igazságtalan, hogy a magánszektor fizeti meg a kormányok felelőtlenségét
2025. július 04., péntek

Újabb medveveszély a Fogarasi-havasokban: agresszív vad üldözött egy juhászt, aki megsérült

Meg akart támadni egy agresszíven viselkedő medve egy juhászt az esztenán a Fogarasi-havasokban, a férfi menekülés közben megsérült.

Újabb medveveszély a Fogarasi-havasokban: agresszív vad üldözött egy juhászt, aki megsérült
2025. július 04., péntek

A szakszervezetek elkezdték az aláírásgyűjtést az általános sztrájk kirobbantására

A szakszervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek az általános sztrájk kirobbantására, és ősztől a lakosság többsége az utcára fog vonulni – jelentette ki pénteken Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke.

A szakszervezetek elkezdték az aláírásgyűjtést az általános sztrájk kirobbantására