Fotó: Pál Árpád
Nem megfelelő a romániai oktatási infrastruktúra – jelentette ki Pavel Năstase. Az oktatási miniszter önmagával kezdené a változtatást.
2017. május 27., 15:112017. május 27., 15:11
„Minden reggel olvasom a sajtót, és mit látok? Egyik helyen felborult egy iskolabusz, a másik helyen leszakadt az osztályterem mennyezete... Próbálom ezeket a dolgokat orvosolni, de ez nagyrészt a helyi hatóságok feladata lenne. Ezek a mindennapi események bizonyítják, hogy nem megfelelő a román oktatási rendszer infrastruktúrája (...), nincsenek megfelelően felkészített pedagógusaink” - jelentette ki Pavel Năstase egy pénteki konferencián.
Az Agerpres beszámolója szerint a tárcavezető kifejtette: az a célja, hogy normális körülményeket alakítson ki a romániai oktatásban, az átalakulásnak azonban az emberekkel kell kezdődnie.
- fogalmazott Pavel Năstase, aki szerint idén a közoktatás az első számú prioritás.
„Azt szeretném, hogy 2018-2019-ben jelenjen meg az összes tankönyv az VI-VIII. osztály számára, 2019-2020-ban pedig a IX-XII. osztály számára” - vázolta terveit a miniszter. Hozzátette, az is fontosnak tartja, hogy a pedagógusok visszanyerjék korábbi megbecsültségüket.
„Tanárokban, gyerekekben egyaránt van tartalék. Oda kell figyelnünk nem csak a fogyatékkal élőkre, hanem azokra a tanulókra is, akik csúcsteljesítményre képesek” - intett a miniszter.
A tárcavezető azután nyilatkozott, hogy csütörtökön egy bukaresti iskolában leszakadt a mennyezet.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
szóljon hozzá!