A változás szükségességéről beszélt Dacian Cioloş miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vasárnap esti kampánynyitóján. Ez volt az első alkalom, hogy a technokrata kormányfő kampányeseményen jelent meg, és mondott beszédet.
2016. november 06., 19:092016. november 06., 19:09
2016. november 06., 20:192016. november 06., 20:19
A bukaresti Forradalom téren tartott rendezvényen egyébként a News.ro hírügynökség szerint mintegy 20 ezren vettek részt. Cioloş szerint az ország jövőjét nem szabad „messianisztikus” vezetőkre bízni, hiszen mindenkinek közös feladata a változás, illetve a megújulás megvalósítása. Mint rámutatott: az országot lelkiismeretesen lehet jól kormányozni, ami azt is magában foglalja, hogy félelem nélkül rá kell mutatni a hibákra. Cioloş ugyanakkor azzal érvelt a PNL kampánynyitóján való részvétel mellett, hogy a párt támogatja a Románia 100 platform című, októberben közzétett programdokumentumát.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!