Fotó: Haáz Vince
Napi 84-ről 96 személyre nő szerdától a Pfizer-vakcinával immunizáló oltópontok kapacitása – közölte keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője.
2021. április 27., 16:312021. április 27., 16:31
A katonaorvos szerint erre azért van szükség, mert ezen a héten az országba érkezett az eddigi legnagyobb szállítmány a Pfizer oltóanyagaiból, mintegy 725 000 dózis. A CNCAV vezetője azt is elmondta, várhatóan májusban telefonokkal látják el az oltóközpontokat a kommunikáció megkönnyítése érdekében – tudósított az Agerpres.
Minden oltóközpont telefonszámát feltüntetik az oltási platformon, hogy a feliratkozók közvetlenül tudjanak beszélni az oltóközpontban dolgozó egészségügyi személyzettel. Szintén a hét folyamán tervezik azt is lehetővé tenni, hogy
Ez főleg olyanok helyzetén könnyítene, akik más településre utaztak ahhoz, ahogy az elsőt dózist megkaphassák. Arról is beszélt, hogy Kolozsváron megnyílt az első drive-thru oltópont, ahol már első nap 354 személy élt az immunizálás lehetőségével. Déván, ahol az ország első ilyen oltópontja működik, a nyitás óta 1673 ember oltakozott már.
Valeriu Gheorghiţă azt is közölte, 153 920 tanügyi alkalmazottat (az összlétszám csaknem 45%-át) immunizálták eddig. A Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke azt mondta: a védelmi minisztérium oltóközpontjaiban 165.288 személy kapta meg a védőoltást, ebből 45 ezer beoltott a védelmi struktúrák alkalmazottja, a többi civil.
A katonaorvos emlékeztetett: az ország 993 oltóközpontjának 1478 oltópontjában napi 120 ezer ember immunizálására van kapacitás. Vakcinatípusok szerint az eloszlás a következő: Pfizer-BioNTech - 645 központ, 1020 oltópont; Moderna - 130 központ, 159 oltópont; AstraZeneca - 218 központ, 299 oltópont.
A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.
Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.
Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.
A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.
A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha az RMDSZ a hamarosan megalakuló kormány tagja lenne – jelentette be csütörtökön Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, miután a kormányalakításról egyeztetett Nicușor Dan államfővel.
Enyhén javult Ion Iliescu volt államfő állapota a szerda reggeli műtétet követően – jelentette be csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza.
Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.
Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.
szóljon hozzá!