Liviu Dragnea
Fotó: PSD
„A szélsőségesen agresszívvé vált ellenzéki pártokkal szemben olyan válaszlépéseket fogunk hozni, amilyeneket megérdemelnek” – jelentette ki Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Resicabányán.
2019. március 03., 11:572019. március 03., 11:57
2019. március 03., 12:002019. március 03., 12:00
A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus szombati sajtótájékoztatóján üzent „minden ellenzéki politikai alakulatnak”, mert szerinte az erőszak egyre erősebbé vált és „már nem csak szavak szintjén nyilvánul meg”. Dragnea közölte, a PSD reakciója „ennek megfelelő lesz”, ugyanakkor nyilvánosságra fogja hozni, kik azok, akik „ezeknél a politikai mozgásoknál bábáskodnak, mert a románoknak joguk van tudni az igazságot”.
„Több mint százezerre tehető az új munkahelyek száma és a gazdasági fejlődést már senki se kérdőjelezheti meg” – idézte a nagyobbik kormánypárt vezetőjét az Agerpres hírügynökség. Különben a Szociáldemokrata Párt (PSD) Krassó-Szörény megyei tisztújító ülésén résztvevő Dragneát tiltakozók és ünneplők fogadták Resicabányán. A PSD elnökét tüntetők egy csoportja várta, akiknek hurrogását a PSD-szimpatizánsok ütemes, „PSD, PSD!” ovációja próbálta elnyomni.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.
Nem csak a szociáldemokraták „lázadoznak”, több nemzeti liberális párti (PSD) polgármester is felháborodásának adott hangzott a párt belső csoportjaiban Ilie Bolojan miniszterelnök tervei miatt.
2025. augusztus 18. és szeptember 15. között az átlagos hőmérséklet megközelíti az időszakra jellemző normál értékeket az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
A haderőfejlesztésre szánt forrásokat nem érintik a megszorítások – jelentette ki pénteken egy konstancai sajtóeseményen a román védelmi miniszter.
1 hozzászólás