Vádalkut kötött Para Lóránt volt RMDSZ-es tisztségviselő

Para Lóránt

Para Lóránt

Elismerte bűnösségét Para Lóránt, a környezetvédelmi tárca vesztegetés elfogadásával vádolt egykori helyettes főtitkára, így az ügyészség csupán felfüggesztett szabadságvesztés kirovását kéri.

Balogh Levente

2017. július 12., 12:182017. július 12., 12:18

2017. július 12., 12:332017. július 12., 12:33

Vádalkut kötött az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal (DNA) Para Lóránt, a környezetvédelmi minisztérium korrupcióval vádolt volt RMDSZ-es főtitkárhelyettese.

A megállapodás értelmében

Para elismeri a DNA által megfogalmazott, vesztegetés elfogadására vonatkozó vádakat,

cserébe pedig a vádhatóság csupán három év felfüggesztett szabadságvesztést javasol számára. A még június végén született megállapodásról szóló közlemény értelmében a dossziét elküldték az ügyben illetékes bukaresti törvényszéknek.

A DNA közleménye szerint a kiválasztott védő jelenlétében Para nyíltan beismerte bűnösségét, és egyetért azzal, hogy három év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsák miatta. Emellett 60 napig közhasznú munkát kell végeznie.

Mint arról beszámoltunk,

a DNA szerint Para Lóránt még 2010-ben 250 ezer lejt kapott egy cégtől cserében egy gátépítési munkálattal való megbízásért, amelynek értéke 5 millió lej volt.

A gyanúsított ugyanebben az évben a DNA szerint egy alárendeltjétől tengerparti és ausztriai üdüléseket fogadott el, cserében az illető megtarthatta vezetői posztját a környezetvédelmi és erdészeti minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény élén, és pénzbeli támogatást is kiutaltak bizonyos felújítási munkálatok elvégzésére, amelyeknek ez az intézmény lett a haszonélvezője.

Az ügyészség közölte, Para 18 376 lej értékben Mamaián, 4 485 lej értékben pedig Ausztriában vakációzott, üdüléseit pedig a beosztottja fizette.

Para Lóránt az RMDSZ háromszéki szakpolitikusaként töltött be különböző tisztségeket bukaresti tárcáknál – többnyire Borbély László miniszteri mandátumai idején –,

korábban például a fejlesztési és lakásügyi minisztérium igazgatója is volt.

Tagja volt ugyanakkor többek között a feddhetetlenségi ügynökség vezetőtanácsának, valamint a többségében állami tőkével működő Eximbank igazgatótanácsának is. Ez utóbbi minőségében 2010-ben kapott 205 ezer lejes juttatásából 148 ezer lejt a Solidaritatea állami vagyonalapnak adományozott, ennek okán akkoriban a bukaresti sajtó a legnagyobb, állami tisztséget betöltő filantrópnak nevezte Para Lórántot.

Lapunk kedden megkereste Para Lórántot, hogy kommentálja a fejleményeket, ő azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni