Fotó: Alex Tudor/Agerpres
Rendkívüli jogorvoslati eljárással – semmisségi folyamodvánnyal – megfellebbezte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a legfelsőbb bíróságnak azt a határozatát, amellyel a bűncselekmények elévülésére hivatkozva megszüntette az Elena Udrea és Ioana Băsescu elleni büntetőeljárást a Traian Băsescu államfő 2009-es kampányának finanszírozásával kapcsolatos ügyben.
2023. augusztus 10., 16:012023. augusztus 10., 16:01
2023. augusztus 10., 16:432023. augusztus 10., 16:43
A legfelsőbb bíróság honlapja szerint a keresetet augusztus 8-án nyújtotta be a DNA, de még nem iktatták.
Az ügyészség fellebbezése az Európai Unió Bíróságának (EUB) döntésén alapul, amely lehetővé teszi a romániai bíráknak, hogy ne alkalmazzák az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság határozatait a bűncselekmények elévüléséről, ha ezáltal sérülne az uniós jog – írja az Agerpres.
A többségi vélemény szerint a romániai bíráknak alkalmazniuk kell az alkotmánybíróság két határozatát, de a legfelsőbb bíróság visszaható hatályú határozatát nem. Korábban a legfőbb ügyészség felkérte a legfelsőbb bíróságot, hogy hozzon jogegységi határozatot ebben az ügyben.
Mint ismeretes, a legfelsőbb bíróság július 11-én elévülés miatt elrendelte az Elena Udrea elleni büntetőeljárás megszüntetését.
A legfelsőbb bíróság döntése a büntetőper többi vádlottjára is érvényes, köztük Traian Băsescu volt államfő lányára, Ioana Băsescura, akit alapfokon 5 év szabadságvesztésre ítélték sikkasztásra és pénzmosásra való felbujtás miatt.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!