Hétfőn a Sanitas Bukarest több fontosabb kórházát érintő tiltakozó menetet szervezett
Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania
A parlamenti pártok székháza elé tervezett tüntetéssel folytatja szerdán a harmadik napja tartó tiltakozássorozatát a Sanitas.
2023. február 08., 09:202023. február 08., 09:20
Az egészségügyi szakszervezeti szövetség bukaresti szervezetének elnöke, Viorel Huşanu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, mivel az eddigi akcióik nem vezettek eredményre, várhatóan japán sztrájkot vagy akár általános munkabeszüntetést hirdetnek az ágazatban. Elmondta:
„Azt kérjük, hogy a béremelések tartsanak lépést az inflációval. (…) Továbbra is túl nagy a szakadék az orvosok és az asszisztensek fizetése között, az ápolók, a beteghordozók nagyon keveset keresnek.
– húzta alá a szakszervezeti vezető.
Mint ismeretes, hétfőn és kedden a Sanitas Bukarest több fontosabb kórházát érintő tiltakozó menetet szervezett. A szakszervezet 15 százalékos béremelést követel az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók számára, illetve kérik a kormánytól, hogy haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat a társadalmi partnerekkel az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről és biztosítsa az egészségügyi intézmények finanszírozását.
Tiltakozó megmozdulást tartott hétfőn Bukarestben az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas Szakszervezeti Szövetség. Elsősorban béremelést követelnek, illetve szeretnék elkezdeni a tárgyalásokat az új egységes bértörvény tervezetéről.
Nincs esély arra, hogy a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által beterjeszteni kívánt bizalmatlansági indítványt – jelentette ki a Krónika kérdésére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő hétfőn aláírta a Cătălin-Ștefăniță Zisu tábornok tartalékállományba helyezéséről szóló elnöki dekrétumot.
Még ezen a héten közvitára bocsátja a kormány az április elsejétől hatályba lépő energiaár-támogatási rendszert szabályozó rendelet tervezetét – tájékoztatott hétfőn az energiaügyi minisztérium.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem fogja aláírni a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványát– jelentette ki Cristian Ghinea.
A kormány által jóváhagyott menetrendnek megfelelően ezen a héten elkezdődik az államelnök-választás időszaka.
Ialomița, Prahova, Ilfov és Teleorman megyében összesen 25 helyszínen tartottak házkutatást hétfőn a rendőrök a két halálos áldozatot és több sérültet követelő urziceni-i tömegverekedés ügyében.
Feljelentést tett a Kommunizmus Bűneinek Vizsgálatával és a Román Száműzöttek Emlékével Foglalkozó Intézet (IICCMER) Diana Şoşoacă európai parlamenti képviselő ellen, amiért az Nicolae Ceauşescu nacionálkommunista diktátort méltatta.
Kizárták a Fiatal Emberek Pártjából (POT) és parlamenti frakciójából Monica Ionescu és Radu Ionescu parlamenti képviselőket. Erről közleményben tájékoztatta hétfőn a párt az Agerpres hírügynökséget.
Egyelőre nem nyújtja be a kormány elleni bizalmatlansági indítványt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – jelentette be hétfőn George Simion, a párt elnöke.
Az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu bejelentette, hogy a megismételt választáson is el kíván indulni. Ennek érdekében megkezdi az aláírásgyűjtést.
szóljon hozzá!