Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség

Sorin Grindeanu

Sorin Grindeanu több pénzt kér az árvízkárosultaknak

Fotó: Mihai Poziumsci/Agerpres

A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.

Krónika

2025. augusztus 01., 12:282025. augusztus 01., 12:28

Sorin Grindeanu a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben rámutatott, pénteki ülésén jóváhagyja a kormány az árvíz sújtotta lakosságnak szánt támogatás első részletét.

„Ez fontos lépés, de nem elégséges. Sürgősen nagyobb összegekre van szükség a lerombolt házak újjáépítésére, az utak, hidak javítására” – fogalmazott, hozzátéve, hogy

Idézet
az embereknek most valós támogatásra van szükségük, nem imázsakciókra, vagy arra, hogy az állami hatóságok egymásra hárítsák a felelősséget.

A politikus kijelentette, a kormánykoalíció tagjaként pártja mindent megtesz azért, hogy a kormány „intenzívebben támogassa” az árvíz utáni újjáépítési törekvéseket. „Nem hagyjuk, hogy Suceava és Neamț megye lakosai sokáig ebben a helyzetben maradjanak” – szögezte le Sorin Grindeanu.

korábban írtuk

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke

A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke
2025. augusztus 02., szombat

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott

Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.

Tűz ütött ki az egyik kudzsiri fegyvergyárban, a tűzoltók bevetése hét órán át tartott
2025. augusztus 01., péntek

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke

Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke
2025. augusztus 01., péntek

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért

A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

2025. augusztus 01., péntek

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak

Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak
2025. augusztus 01., péntek

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök

Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök
2025. augusztus 01., péntek

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek

A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek
2025. augusztus 01., péntek

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét

A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét
2025. augusztus 01., péntek

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával

Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával