Senkit sem vett őrizetbe szerdán a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a Sky News brit hírcsatorna romániai fegyverkereskedőkről szóló, hamisnak nyilvánított riportjának szereplői közül.
2016. augusztus 11., 15:322016. augusztus 11., 15:32
2016. augusztus 11., 17:352016. augusztus 11., 17:35
Mint arról beszámoltunk, az ügyészség szerdán reggel állította elő kihallgatásra az újságírók és a fegyverkereskedőként beállított személyek közötti kapcsolatot megteremtő összekötőt, valamint a videó szereplőit. A szerda késő estébe nyúló kihallgatásokat követően mind a négyüket szabadon engedték. Csütörtökön ugyanakkor ismét beidézték őket kihallgatásra. Egyúttal fölmerült, hogy az ügyészség a tévéstáb tagjaira is kiterjesztheti a nyomozást, nemzetbiztonsági fenyegetés miatt.
Mint arról beszámoltunk, az Adevărul szerint három, a Maros megyei Radnótról származó férfiról van szó: a közvetítő Szanto Aurelian, a két, a felvételen arcát kámzsával, illetve kendővel eltakaró „fegyvernepper\" pedig Pantics Csaba és Levente – előbbi Besztercén él, és menedzserként tevékenykedik a Vodafone-nál. A videón látható vadászfegyvereket törvényesen birtokolják.
Szanto elmondása szerint az újságírók kétezer eurót fizettek nekik azért, hogy eljátsszák a fegyverkereskedők szerepét, és azt is előre megmondták, mit válaszoljanak a kérdésekre. Elmondása szerint becsapták őket, mivel a riportot készítő újságíró, Stuart Ramsay azt mondta, dokumentumfilmet készít, amelyben jelezni fogják, hogy fikcióról van szó.
A The Guardian azonban arról számolt be, hogy a Sky News kiáll a riportban elhangzott állítások mellett. „Stuart Ramsay a legtapasztaltabb és ambiciózusabb újságírók egyike, világszerte számos jelentős oknyomozó riportot készített. Alapos riportot készített a romániai fegyvercsempészetről, a Sky News pedig teljes egészében kiáll az anyag mellett” – közölte a csatorna szóvivője.
Maga Ramsay Twitter-üzenetben közölte, hogy továbbra is fenntartja: a riport nem színjáték. „Mindenki nyugodjon meg. Senkit sem fizettünk le. Nem volt megrendezett. A fegyverek valódiak voltak. Őrizetbe vételek zajlanak. A kormányintézményeket zavarja az ügy. Nézzetek szembe a valósággal!” – áll az üzenetben. Egy másik üzenetben nevetségesnek minősíti a romániai állásfoglalásokat. A román médiahatóság (CNA) tagja, Valentin-Alexandru Jucan válaszul közölte: megtörténhet, hogy Ramsay-nek bíróságon kell felelnie a riport miatt.
A filmben szakértőként idézett brit Országos Bűnügyi Ügynökség közölte: a Sky News riportrerei bemutatták egyik munkatársuknak a filmet, amelyet az általánosságban kommentált, nem esett konkrétan arról szó, hogy tudomásuk lenne a Romániából Nyugat-Európa felé irányuló fegyvercsempészetről. Mint arról beszámoltunk, a hétvégén bemutatott riport szereplői azt állítják, a fegyverek Ukrajnából származnak, és Nyugat-Európába, illetve a Közel-Keletre szállítják őket tovább, és akár terroristáknak is eladják őket.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!