Búcsút inthet a PSD-nek az államelnöki székért függetlenként versenybe szálló Victor Ponta
Fotó: Silviu Matei/Agerpres
Victor Pontának a Szociáldemokrata Pártból (PSD) való kizárásáról döntött szerdai ülésén az alakulat Országos Politikai Tanácsa.
2025. március 12., 15:392025. március 12., 15:39
2025. március 12., 17:122025. március 12., 17:12
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó pártforrások szerint a vezetőtestület egyetlen tagja ellenezte Victor Ponta kizárását, a többiek egyetértettek a javaslattal. Az Országos Politikai Tanács ülésére érkezésekor Marcel Ciolacu miniszterelnök, szociáldemokrata pártelnök bejelentette, hogy javasolni fogja Ponta kizárását az alakulatból.
A politikus elmondta, hogy Ponta már korábban kizárta magát a pártból, amikor bejelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson. Oprea szerint a volt kormányfő nem sok szavazatra számíthat május 4-én. Emlékeztetett arra, hogy a PSD egy másik korábbi elnökének, a szintén függetlenként induló Mircea Geoanának mindössze 5 százalékos volt a támogatottsága a tavalyi elnökválasztás első fordulójában. Ezt a szenátor azzal magyarázta, hogy a PSD szavazói általában követik a párt vezetőségének iránymutatásait.
Az exkormányfő függetlenként száll versenybe a májusi elnökválasztáson. A BEC székházából való távozásakor azt nyilatkozta, elszomorítja, hogy a PSD vezetői ki akarják zárni az alakulatból, mert kedveli „a PSD-s népet”.
Victor Ponta képviselő szerdán benyújtotta a Központi Választási Irodához (BEC) a jelölési iratcsomóját.
Feszültségforrásá válhat a bukaresti kormánykoalíció két nagyobbik pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PSD) között, hogy Victor Ponta volt PSD-s miniszterelnök, korábbi pártelnök indulni kíván az elnökválasztáson.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
Bár George Simion, az AUR és a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese kedden arról beszélt: szeretne új parlamenti többséget létrehozni, ez nem tűnik könnyű feladatnak.
szóljon hozzá!