Tőkés arról, hogy miért nem írta alá a Máért zárónyilatkozatát

Tőkés László szerint az RMDSZ nem méltó a különleges támogatásra a decemberi parlamenti választáson, ezért döntött úgy az EMNT elnöke, hogy – többedmagával – nem írja alá a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatát.

Rostás Szabolcs

2016. december 02., 20:582016. december 02., 20:58

2016. december 03., 09:152016. december 03., 09:15

A Máért december elsején rendezett, XV. plenáris ülésének résztvevői a testület hagyományaihoz híven zárónyilatkozatot fogadtak el. Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon és támogassák az RMDSZ magyar összefogás listáját, az Erdély-központú politizálást\".

Lapunk értesülései szerint a nyilatkozatot a fenti passzus miatt nem látta el kézjegyével Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Tőkés pénteken a Krónikának elmondta, önmagában már azt is furcsállja, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon.

„Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?\" – indokolta a gesztust az európai parlamenti képviselő. Tőkés szerint huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy az RMDSZ nem tudta méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltó a különleges támogatásra.

„Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek\" – nyilatkozta a Krónikának az EMNT elnöke. Aki egyebek mellett kikötné az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a „posztkommunista, csontja velejéig romlott\" Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy nemrég közzétett bukaresti kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Tőkés László szerint mindemellett azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.

Egyébként a Máért ülésén elhangzott felszólalásában a választások kapcsán Szilágyi Zsolt EMNP-elnök is kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösséget könnyebb volna mozgósítani, ha mindenki számára egyértelmű lenne: egy nemzeti minimum – mint az autonómia, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, vagy épp a többnyelvűség ügyének – felvállalása és a román féllel való elfogadtatása nélkül az RMDSZ nem megy kormányra.

„A nemzetstratégiai célok mindenki számára fontosak kell legyenek, e kérdésekben pedig célegységre van szükség\" – jelentette ki a néppárt elnöke. Szilágyi felhívta a figyelmet, hogy az alternatív küszöb miatt (melynek értelmében mindazon választási szereplők bekerülnek a parlamentbe, amelyek legalább négy megyében megkapják a szavazatok legalább 20 százalékát) nincs reális veszélye annak, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”