Több tízezer családon belüli erőszakhoz riasztották a rendőröket az első félévben, a legtöbb esetben nő az áldozat

Januártól júniusig 723 agresszort köteleztek elektronikus nyomkövető viselésére •  Fotó: Alina Gorghiu Facebook-oldala

Januártól júniusig 723 agresszort köteleztek elektronikus nyomkövető viselésére

Fotó: Alina Gorghiu Facebook-oldala

Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.

Krónika

2024. július 20., 15:292024. július 20., 15:29

Tájékoztatásuk szerint az év elejétől június végéig 60 396 családon belüli erőszakos esethez riasztották a hatóságokat. Ebből 29 995 városon, 30 401 vidéki településeken történt.

A rendőrség adatai szerint az első félévben 4 százalékkal 27 001-ről 28 117-re nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma az előző év azonos időszakához képest.

Az idei esetek 60,7 százalékában ütlegelés vagy más erőszakos cselekedet, 12,7 százalékában pedig fenyegetés miatt indult eljárás az agresszorok ellen.

A vizsgált időszakban a családon belüli erőszakot elkövetők száma 28 590-re, az áldozatoké 29 620-ra nőtt. Az áldozatok közül 5228-an férfiak, 20 042-en nők, 4350-en kiskorúak voltak.

A hat hónap alatt a távoltartási parancsot 2369 esetben szegték meg a családon belüli erőszak elkövetői.

Az Agerpres hírügynökség által idézett közleményből az is kiderül, hogy januártól júniusig 723 agresszort köteleztek elektronikus nyomkövető viselésére.

korábban írtuk

Ahelyett, hogy csökkent volna, tovább nőtt a családon belüli erőszakos esetek száma
Ahelyett, hogy csökkent volna, tovább nőtt a családon belüli erőszakos esetek száma

Nőtt tavaly azoknak a családon belüli erőszakos eseteknek a száma, amelyekben gyermekek voltak érintettek – hívta fel a figyelmet a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezete.

korábban írtuk

Óránként 12 gyermeket vagy felnőttet ért családon belüli bántalmazás tavaly Romániában
Óránként 12 gyermeket vagy felnőttet ért családon belüli bántalmazás tavaly Romániában

Családon belüli erőszak – a mai társadalom sebezhető pontja?! címmel tartottak hétfőn vitát a parlamentben szakértők és az illetékes állami intézmények, illetve civil szervezetek képviselőinek részvételével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle

Bár Románia az Európai Unió egyik legnagyobb arányban költő tagállama a családtámogatások terén, a lakosság ebből alig érez valamit.

Románia sokat költ családtámogatásra – az emberek mégis alig részesülnek belőle
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit

Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”.

Nicușor Dan: munkahelyek nélkül a leaszfaltozott utak sem tartanak itthon senkit
2025. július 30., szerda

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru.

Románia lekörözte az EU-t a rendelkezésére álló uniós források lehívásában
2025. július 30., szerda

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Duna-deltai baleset: őrizetbe vették a sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról
2025. július 30., szerda

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma

A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.

Nem mindenkinek jött be az óvás, de nőtt a sikeresen vizsgázó tanárok száma
2025. július 30., szerda

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok

Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.

Drága gyógyszerekkel üzérkedő bűnszervezetre csaptak le a román hatóságok
2025. július 30., szerda

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés
2025. július 29., kedd

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei

A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.

CSM: alkotmányellenesek a kormány bírákat és ügyészeket érintő tervei
2025. július 29., kedd

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.

Az oktatási miniszter lemondását követelik a szakszervezetek