Több mint 8,5 millió euró értékben kérnek kártérítést a crevediai robbanás kárvallottjai

•  Fotó: katasztrófavédelem

Fotó: katasztrófavédelem

A crevediai LPG-állomás tulajdonosai vizsgálati fogságának meghosszabbítását kérik az ügyészek; indítványukról a bukaresti ötödik kerületi bíróság fog dönteni – közölte szerda este a legfőbb ügyészség.

Hírösszefoglaló

2023. szeptember 28., 09:212023. szeptember 28., 09:21

A tájékoztatás szerint az ügyészek azt kérik, hogy Ionuţ Doldurea és Cosmin Stângă a 30 napos vizsgálati fogságuk letelte után újabb 30 napra, vagyis november 4-éig maradjanak előzetes letartóztatásban.

A hatóság az Agerpres hírügynökség szerint azzal indokolja kérését, hogy

a két töltőállomás-tulajdonos három éven át követett el, rendszeres szabálysértése katasztrófához vezetett, amely öt ember halálát, 56 ember testi sérülését, hat ház teljes, 86 ház részleges pusztulását okozta.

Mindezek mellett jelentősek a mentőcsapatoknak és civileknek a robbanás másfél kilométeres körzetében levő járműveiben és javaiban okozott károk.

Az ügyészség szerint a büntetőügynek 158 sértettje lehet. Eddig 90 sértettet hallgattak ki, 81-en polgári peres félként csatlakoztak az ügyhöz. Az általuk követelt kártérítés összege 8 510 000 euró és 371 300 lej.

korábban írtuk

Crevediai robbanás: a cégtulajdonosok előzetesben, több mint 60 ingatlanuk vagyonzár alatt
Crevediai robbanás: a cégtulajdonosok előzetesben, több mint 60 ingatlanuk vagyonzár alatt

A bukaresti ötödik kerületi bíróság elrendelte a tragikus kimenetelű robbanás színhelyévé vált crevediai autógáz-töltőállomás két tulajdonosának 30 napos vizsgálati fogságba helyezését.

korábban írtuk

Crevediai robbanás: még mindig gépi lélegeztetésre szorul három sérült
Crevediai robbanás: még mindig gépi lélegeztetésre szorul három sérült

A crevediai LPG-állomásnál augusztus 26-án történt robbanás összesen három sérültje szorul továbbra is gépi lélegeztetésre, mind a hármat külföldi egészségügyi intézményekben ápolják – tájékoztatott csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány

Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány
2025. augusztus 17., vasárnap

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint

A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint
2025. augusztus 17., vasárnap

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak

Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak