Eddig több mint 47 ezer diák kérte és kapta meg a koronavírus elleni oltást a tanügyminiszter szerint

•  Fotó: MTI/Varga György

Fotó: MTI/Varga György

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfőn elmondta, hogy mintegy 47 ezer 16 évnél idősebb diákot oltottak be koronavírus ellen, és gratulált a középiskoláknak valamint a közegészségügyi igazgatóságoknak, akik az iskolákban immunizációs központok létrehozásával segítik a diákok oltáshoz való hozzáférését.

Krónika

2021. május 18., 11:382021. május 18., 11:38

„A napokban 11 ezer 16 éves, közel 14 ezer 17 éves és több mint 23 ezer 18 éves diákot oltottunk be. Tehát 47 000 tanuló oltatta be magát szabad akaratából” – idézi az oktatási miniszter  Digi 24-nek adott nyilatkozatát a News.ro hírportál.

A tárcavezető megemlítette azt is, hogy minden diák beoltása szülei teljes beleegyezésével történt.

A miniszter gratulált azoknak az iskoláknak, amelyek lépéseket tettek a diákok oltáshoz való hozzáférésének megkönnyítése érdekében.

„Természetesen támogatni fogunk minden olyan intézkedést, amely javítja az oltási arányt, de előbb azt az Európai Gyógyszerügynökségnek jóvá kell hagynia, majd országos szinten is engedélyezni kell” – mondta Cîmpeanu.

Ami az oktatási rendszerben dolgozók oltási arányát illeti, a miniszter közölte: az autós oltóközpontok és az oltási maratonok megjelenése, valamint a regisztrálási kötelezettség megszűnése miatt nincsenek pontos adatok a tanügyi személyzet átoltottságáról.

Cîmpeanu kiemelte, hogy az iskoláktól kértek tájékoztatást a személyzet oltottságáról, az eredményeket pénteken fogják megkapni.


„Azt hiszem, túlléptük az 50% -os beoltottsági arányt, de legalább 60-70% -ot kell elérnünk” - szögezte le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba