Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A Bukaresti Egyetem pszichológiai és oktatástudományi kara által szerdán közzétett Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmérésben. Ezzel Románia a 16. helyen áll a 20 résztvevő ország közül.
2024. április 10., 19:122024. április 10., 19:12
2024. április 10., 19:142024. április 10., 19:14
A tanulmány szerint a romániai tanulók körülbelül egynegyede a D vagy annál alacsonyabb tudásszinten van (az ICCS 2022-es átlag 14,2 százalékához képest), és csak körülbelül egyötödük érte el az A szintet (az ICCS 2022-es átlag 30,6 százalékához képest).
Ami az iskolai és közösségi szerepvállalást illeti, a romániai tanulók többsége (86 százalék) szavazott az osztálya képviselőjének megválasztására a diáktanácsban, míg az ICCS 2022-ben részt vevő országokban ez az átlag 78 százalék volt.
Az ICCS 2022 átlagánál (37 százalék) több romániai diák (55 százalék) mondta azt, hogy tagja olyan önkéntes csoportoknak, amelyek a helyi közösséget segítik.
A romániai diákok választási szándéka biztatóbb, mint az ICCS 2022-es átlaga, több mint háromnegyedük azt állítja, hogy a jövőben legalább egyfajta választáson részt venne.
A válaszadók a 2022-es ICCS átlagnál nagyobb mértékben terveznek részt venni környezetvédelmi tevékenységekben, és 10 diákból majdnem 9 úgy véli, hogy másokat is bátorítani fog a részvételre.
Mindkét arány magasabb, mint az ICCS 2022 átlaga (95 százalék, illetve 91 százalék).
A megkérdezett diákok többsége támogatja az Európán belüli szabad mozgást: 96 százalékuk úgy véli, hogy az európai polgárok szabad munkavállalása bárhol Európában előnyös a kontinens gazdasága számára.
Az eredmények alapján a jelentés készítői több javaslatot is megfogalmaztak. Ezek között szerepel az állampolgári nevelés tantervének rendszeres felülvizsgálata és javítása, az iskoláknak nyújtott mini-innovációs támogatások a civil projektek támogatására, az iskolák külső értékelési szabványainak felülvizsgálata az állampolgári nevelés és a fenntartható fejlődés kérdéseinek integrálása érdekében, valamint továbbképzési programok a tanárok részére – írja az Agerpres.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
szóljon hozzá!