Az adók és illetéket behajtását is hatékonyabbá tenné az új közigazgatási rendelet
Fotó: Beliczay László
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be szerdán Cseke Attila miniszter.
2025. július 09., 21:122025. július 09., 21:12
A tárcavezető közölte, hogy emellett az önkormányzatok pénzügyi fenntarthatósága érdekében új jogszabályt vezetnek be, amelyik az adók és illetékek behajtását teszi hatékonyabbá.
Sokszor hallhattuk a hírekben, hogy van több olyan helyi önkormányzat is, amely a fizetéseket, a működési költségeket sem tudja fedezni a bevételeiből. Meg kell értenünk, hogy miért van ez, és módosítani kell a hatályos jogszabályokat úgy, hogy a helyi önkormányzatok behajthassák a nekik fizetendő adókat és illetékeket, mindenkitől egyformán” – idézte az RMDSZ közleménye Cseke Attilát.
A miniszter rámutatott, a hatályos szabályok szerint, amikor valaki elad egy autót, előbb ki kell fizetnie az adótartozásait. Ezt az elvet vezetik be azokra is, akik autót vásárolnának, de nem fizették ki az ingatlanadókat, esetleg parkolási bírság kifizetésével tartoznak. Ugyanakkor, ha valaki közlekedési szabálytalanságért elveszíti a jogosítványát, csak akkor kaphatja vissza, ha a kirótt büntetést is kifizeti. Építkezési engedélyeket akkor bocsáthat ki egy önkormányzat, ha a kérelmező kifizette az összes adót, és nincs tartozása – sorolta a tárcavezető.
Elmondta, hogy a tervezett jogszabály szerint
Az intézkedés alól kivételt képeznek a gyermeknevelési díjban részesülő anyák és a fogyatékkal élő személyek. Az RMDSZ javaslata több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak azért, hogy hatékonyabb legyen az adók és illetékek behajtása, és megerősíti a decentralizáció elvét – mondta el Cseke Attila. Ugyanakkor egyszerűsítenék azt az eljárást, amely segítségével hatásköröket és állami ingatlanokat helyezhetnek át önkormányzati tulajdonba.
A fejlesztési miniszter emlékeztetett, az RMDSZ több decentralizációs intézkedést javasolt és hajtott végre, amiből kiderült:
„A helyi közösségeknek érdeke az ingatlanok karbantartása és kihasználása, az ők kezébe kell legyen az ezzel kapcsolatos döntés. Az önkormányzatok tulajdonába áthelyezett ingatlanokkal és telkekkel senki nem fog külföldre szaladni, el kell engedni az ezzel kapcsolatos félelmeket, hatékony intézkedésekre van most szükség a közigazgatás, a helyi önkormányzatok terén” – nyilatkozata Cseke.
A javaslatokról szerdán egyeztetett Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, illetve a fejlesztési és közigazgatási miniszter az önkormányzatok képviselőivel. A következő időszakban a javaslatokat egy kormányzati intézkedéscsomagba foglalják.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
szóljon hozzá!