Tavalyhoz képest 5,7 milliárd lejjel több pénzt kapott az egészségügy 2021-ben – hétfőn kiderül, mire költötték

Tavalyhoz képest 5,7 milliárd lejjel több pénzt kapott az egészségügy 2021-ben – hétfőn kiderül, mire költötték

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Idén 5,7 milliárd lejjel többet költött az állam egészségügyre, mint tavaly – mondta pénteki sajtónyilatkozatában Florin Cîţu.

Hírösszefoglaló

2021. október 01., 19:342021. október 01., 19:34

2021. október 01., 20:462021. október 01., 20:46

A kormányfő beszámolója szerint a konstancai járványkórház 22,6 millió lejes uniós támogatásban részesült az egészségügyi válságkezelő keretből. Ebből 5 millió lejt használtak fel ebben az évben, de úgy tűnik, nem használták fel megfelelően – jelentette ki az egészségügyi intézménynél péntek reggel történt, hét halálos áldozattal járó tűzesetre utalva.

2021 elején 58,3 milliárd lejt különítettek el az állami költségvetésből az egészségügy számára.

A költségvetés-kiigazításkor 4,5 milliárddal egészítették ki az összeget, majd az elmúlt napokban további 400 milliót utaltak ki az egészségügynek, ebből 70 milliót az intenzív terápiás osztályoknak, a többit gyógyszerbeszerzésre. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben 5,7 milliárd lejjel többet kapott az egészségügy, mint tavaly, és 10 milliárddal többet, mint tavalyelőtt – részletezte Florin Cîţu a kormánypalotában tartott sajtónyilatkozatán.

Az Agerpres hírügynökség szerint

a miniszterelnök hozzátette, a konstancai járványkórház idén 5 millió lejt költött el a járványkezelésre kiutalt uniós alapból.

„Pénz volt, de úgy tűnik, nem a helyzetnek megfelelően költötték el” – tette hozzá.

A miniszterelnök hétfőn kapja kézhez a jelentést arról, hogy milyen előkészületeket tett az egészségügyi minisztérium a koronavírusos világjárvány negyedik hullámának feltartóztatására.

Florin Cîţu a pénteki sajtónyilatkozatában közölte, hogy a jelentés a hét végén elkészül, és hétfőn nyilvánosságra hozzák annak következtetéseit.

Azt máris tudni lehet, hogy nem volt elég intenzív terápiás ágy, az intenzív osztályok sem voltak felkészülve a negyedik hullámra.

korábban írtuk

A kormányfő szerint felkészületlenül érte az egészségügyet a járvány negyedik hulláma
A kormányfő szerint felkészületlenül érte az egészségügyet a járvány negyedik hulláma

Hétfőn kapja kézhez a miniszterelnök a jelentést arról, hogy milyen előkészületeket tett az egészségügyi minisztérium a koronavírusos világjárvány negyedik hullámának feltartóztatására.

Az egészségügyi minisztérium részletes beszámolóját erről hétfőre várják – szögezte le Cîţu.

A miniszterelnök szeptember 21-én jelentette be, hogy kivizsgáltatja, miként készítette elő az egészségügyi tárca a járvány negyedik hullámának feltartóztatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései

Patthelyzet állt elő a Román Postánál Bogdan Ivan kutatásért, digitalizációért és innovációért felelős miniszter szerint, aki úgy véli, hogy a vezetőség „süket” a szakszervezet követeléseire.

Süket fülekre találtak a posta vezetőségénél a dolgozók követelései
2024. március 22., péntek

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket

Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.

Air Schengen: „utasbarátabbá” tették a gyerekek be- és kiléptetésére vonatkozó feltételeket
2024. március 22., péntek

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly

A NATO főtitkári tisztségére frissen bejelentkezett Klaus Iohannis román államfő ígéretei ellenére Románia nem hogy a bruttó hazai terméke 2,5 százalékát nem költötte védelmi kiadásokra tavaly, de a szint még a kötelező 2 százalékot sem érte el.

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly
2024. március 22., péntek

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak

Három tizenéves sérült meg péntekre virradóan, amikor a család autójába ültek, és nekiütköztek egy fának, majd felborultak – közölte a Vrancea megyei rendőrség pénteken.

Elvitte egy körre a családi autót három tinédzser, fának ütköztek, majd felborultak
2024. március 21., csütörtök

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói

Tiltakozó akciókat jelentett be csütörtökön az Országos Sport- és Ifjúsági Szakszervezet (SNST).

Béremelést követelnek, tiltakozni készülnek a sport- és ifjúsági igazgatóságok dolgozói
2024. március 21., csütörtök

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai

A kormány csütörtökön elfogadta a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók fizetésének, valamint a katonai missziókban, gyakorlatokon és kiképzésen való részvételért járó illetmény emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.

Más kategóriákhoz képest jelentősebb béremelést kapnak a védelmi minisztérium alkalmazottai
2024. március 21., csütörtök

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit

Jóváhagyta a bukaresti kormány csütörtöki ülésén azt a törvénytervezetet, amely szerint a börtönbüntetésük elől külföldre menekülő elítélteknek maguknak kell majd állniuk a hazaszállításuk költségeit.

Ezentúl a szökevények maguk kell állják hazaszállításuk több ezer euróra rúgó költségeit
2024. március 21., csütörtök

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete

A kormány csütörtökön jóváhagyja az új erdészeti törvénykönyv tervezetét, amely szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését – közölte a kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Szigorítja az illegális fakitermelés és falopás büntetését az új erdészeti törvénykönyv tervezete
2024. március 21., csütörtök

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány

A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyja az 50 millió lejt meghaladó, regionális érdekeltségű beruházások támogatási programját – jelentette be a kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Nyakukon négy választás: közösségek életét fellendítő beruházásokat, vízhálózatok építését támogatja a kormány
2024. március 21., csütörtök

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében

A romániai éttermek, étkezdék és más vendéglátóhelyek kötelesek lesznek ingyenesen biztosítani a csapvizet a vízminőségről szóló új törvény értelmében.

Ha ingyen sört nem is, ingyen vizet kötelesek lesznek adni a vendéglők egy új törvény értelmében